Az ókori egyiptomiak tiltották a csecsemőgyilkosságot. Foglalkoztak a gyermekgyógyítással és figyeltek a gyermek lelki fejlődésének alakulására is.
Egyiptomban az anyák hároméves korukig szoptatták a gyermekeket, és maguk foglalkoztak velük, csak az előkelő családok fogadtak dajkát. Nagy hangsúlyt fektettek a nevelésre, oktatásra, mely a tradíciók, isteni igazságok átadását jelentette. A kicsiket hamar önálló életre bátorították, nagy dolognak tartották, ha egy gyermek felnőtt módra tudta kifejezni magát.
Az ókori Rómában a gyermekekkel az anya foglalkozott, egészen hétéves korukig. A lányok nem jártak iskolába: nevelésük férjhez menetelükig családi körben zajlott. A fiúk nevelését hétéves koruktól az apjuk folytatta. Megtanították őket írni, olvasni, számolni, később pedig bevonták őket a közügyek intézésébe is. 17 éves koruktól ők is szavazhattak.
Az ókori görögöknél is a családban kezdődött a nevelés. A csald felnőtt tagjai szinte versengtek abban, hogy a gyermekből minél kiemelkedőbb személyt faragjanak – akár veréssel is, amit azonban csak véső esetben alkalmaztak.
Spártában azonban nem a család volt a gyermekek nevelésének helyszíne, az állam ugyanis beleszólt ebbe is, mint minden magán jellegű döntésbe, akár a házasságkötésbe is. Az életképtelennek tartott csecsemőket kitették a Taigetosz melletti barlangba, vagy ledobták a hegyről. A fiúk hétéves korukban táborokba kerültek, ahol gyermekfelügyelő irányította a nevelésüket.
Kalla Tímea
