Barion Pixel

Nevelőszülői tanácsadót keresünk! Csatlakozz hozzánk!

Az MPE Benedetto Gyermekvédelmi Szolgálat 2014 óta működő, országos működési engedéllyel rendelkező, dinamikusan fejlődő nevelőszülői hálózat.

Célja, hogy minél több bántalmazott, családjából kiemelt, nehézsorsú gyermek nevelkedhessen nevelőszülőknél, nevelőcsaládban. Hitvallása szerint ugyanis, a nevelőszülők odaadásának, türelmének köszönhetően a gyermekek
megtapasztalhatják, hogyan működik a család: biztonságot, szeretetet és figyelmet kapnak. A Benedetto tanácsadóin keresztül támogatja, segíti ahálózathoz tartozó nevelőszülőket, családokat, számukra lelki, szakmai és anyagi segítség nyújt. A gyerekek számára pedig igyekszik minél több olyan élményt adni, amelyek segíthetnek begyógyítani, feldolgozni az őket ért fizikai-lelki sérüléseket.

Az MPE Benedetto jelenleg 186 nevelőszülővel dolgozik, és közel 500 gyermekről gondoskodik. Folyamatosan keresi azonban az új nevelőszülőket is, mert ez teszi lehetővé, hogy egyre több rászoruló gyermeknek segíthessen.
Ahogy nő a nevelőszülők és nevelt gyermekek száma, úgy bővül folyamatosan a Benedetto csapata is, amelybe most elkötelezett nevelőszülői tanácsadó kollégát keresünk.

Feladatok

◾A nevelőszülői családok rendszeres személyes látogatása, számukra tanácsadás nyújtása, akár a nevelőszülő, akár a nevelt gyermek számára.
◾A nevelőszülői hálózatban élő gyermekekkel és nevelőszülőkkel kapcsolatos adminisztratív és szervezési feladatok ellátása.
◾Új jelentkezők esetén környezettanulmányok készítése.
◾Irodai, adminisztratív feladatok ellátása, a gyermekvédelem területén kötelező programok és nyilvántartások vezetése.
◾Részvétel a szakmai értekezleteken a budapesti központban, havonta 4-5 alkalommal (költségtérítés mellett).

Elvárások

◾Felsőfokú szociális alapvégzettség vagy, pedagógus- vagy pszichológus
diploma vagy mentálhigiénés szakember képesítés vagy védőnői végzettség

◾Magyar állampolgárság
◾Érvényes erkölcsi bizonyítvány
◾Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
◾B kategóriájú jogosítvány

Előnyt jelent

◾a KENYSZI és a GYVR szociális adatbázisok ismerete
◾a gyermekvédelemben vagy egyéb szociális területen szerzett tapasztalat
◾Saját gépjármű

Amit kínálunk

◾ Határozatlan idejű, teljes munkaidős jogviszony
◾ Rugalmas, személyes időbeosztás
◾ A próbaidőt követően plusz juttatások
◾ Lelkes csapat, jó munkaközösség
◾Változatos és kihívásokkal teli feladatok

Munkavégzés helye

Jelenleg négy megyében keresünk tanácsadó kollégákat, akik életvitelszerűen az adott megyében élnek, ott látják el feladataikat és vállalják, hogy heti egy alkalommal részt vesznek a budapesti központban tartott értekezleteken.

  •  Pest megye
  • Zala megye
  • Nógrád megye
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye

Jelentkezni önéletrajz elküldésével lehet a jelentkezes@benedetto.hu e-mail címre!