Minden élet mindaddig egy elszórtan heverő kavics, amíg fel nem vesszük, meg nem tisztogatjuk, vigyázunk rá, és szívünk polcára nem helyezzük.
A gyerekek úgy érkeznek az életünkbe, hogy nem akarják felforgatni és megváltoztatni azt, mégis ezt teszik. És ez jó.
Átrajzolják napjainkat, kíváncsiságuk, nevetésük megszínezi a hétköznapokat. Minden pillanatban adnak. Hol egy örömteli pillantást, hol egy ölelést. Kérdéseikkel ráébresztenek bennünket arra, hogy szülőnek lenni ajándék. Hiába vagyunk fáradtak, elcsigázottak, gyerekeik mosolya, puha karja, ami nyakunk köré fonódik, a legfáradtabb pillanatainkat is képes felvidítani.
A gyerek tiszta lélek. Még tud őszinte lenni, ki meri mondani fájdalmát és örömét. Nekünk, felnőtteknek észre kell vennünk azt a szeretetet, amit feltétel nélkül adnak nekünk. Nem bújtatják köntösbe, nem tálalják hamisan. A gyerek nem fogalmaz óvatosan, és ettől lesz kimondott szava minden bántást mellőző.
Minden nap gyereknap. Annak kellene lennie. Minden gyereknek joga van a szeretethez, a figyelemhez és a törődéshez. Adjuk meg nekik, hiszen megfényesítik a napjainkat. Ragyogó tekintetük, kedvességük, és végtelen nagy mozgékonyságuk életet visz színtelen, kapkodó óráinkba. Még akkor is, ha mi türelmetlenek vagyunk, ők közel mernek lopakodni hozzánk, és nem félnek lebontani a körénk épített falakat.
Egyetlen dolgot akarnak csak: a szeretetünket. Ebben benne van minden, amit adhatunk. És amit adhatunk, az nem megvásárolható. Az együtt játszás, a kirándulás, a főzőcskézés és a mese nem kerül semmibe. Mégis kapunk és adunk is, méghozzá a végtelent, meg nem mérhetőt egy tortából, amelynek készítésében mindannyian részt veszünk.
A gyerek az élet folytonossága. Megláthatjuk bennük az örökkévalóságot, és megtapasztalhatjuk, hogy általuk halhatatlanok leszünk. Hálásak lehetünk minden pillanatért, amelyet nekünk adnak, hiszen csak vendégek. Egyszer majd felnőnek, elmennek, és azt vesszük csak észre, hogy majdan szülőként megértik, mekkora öröm és ajándék egy másik élet. A mi halhatatlanságunkat csak ők tudják garantálni.
Gyereknap van. Ragyogó, tarka és örömteli. Ezen a napon és minden másikon öleljük meg őket, mondjuk meg nekik, mennyire szeretjük, hogy életünk részesei. Ha becsukjuk a szemünk és egy pillanatra visszagondolunk, milyen is volt előttük az élet, szinte fel se fogjuk, hogyan tudtunk létezni egy pillanatig is gyerekeink szeretete nélkül. Vannak, mert mi akartuk őket, és mindegy, hogy milyen módon, de bennünket választottak és ezért mi örökké hálásak lehetünk.
fotó: Pinterest