Játszótéri beszélgetés – 1. rész

A csúszda mellett mindig sokan várakoztak. Volt, aki azért, mert le akart csúszni, és akadt olyan is, aki véletlenül sem. De a homok ott volt különösen puha és nedves, ezért érdemes volt lekuporodni és ott építkezni. Szerencsére nem voltak messze a padok, ahol az anyukák vagy netán az apukák unatkoztak, esetleg izgatottan lesték egy homoksüti készítésének minden lépését. 

Benedek nem sokat üldögélt a kopott padokon, mert minden este akkor esett haza, amikor már a gyerekek a fürdőkádban voltak. Próbált előbb érkezni, de nem járt sikerrel, mert mindig valaki megkereste egy problémával, és már csak azt vette észre, hogy hét óra van, és a gyerekek megint csak annyit látnak belőle, hogy bekukucskál a fürdőszoba ajtaján. 

 Mégis szerette ezeket a pillanatokat, mert elcsípett valamit a napi örömmorzsákból. Hétvégén azonban biztosan ő hozta le a kicsit, mert a nagyobb már szívesen maradt otthon, hogy játszhasson a gépen egy teljes órán át szabadon. 

A kicsi négyéves volt és nagyszájú. Igazi pletykás öregasszony. Amikor magyarázott, Benedek esküdni mert volna, hogy a nagymamája reinkarnálódott. Sári vérbeli dumagép volt. Választékos szókincsével mindenkit lenyűgözött, pláne az idegeneket. 

Szombat lévén megint az utca végén lévő játszótérre vitte őket a lábuk. Ezalatt a felesége takarított, Benedek  élvezte, hogy nem csörög a telefonja, ugyanis otthon hagyta. Igaz véletlenül, de nem bánta. 

Hamar észrevette, hogy Sári megint produkálja magát. Olyankor széles kézmozdulatokkal, grimasszal az arcán szerepelt. Vérbeli színésznő volt, és ezt tudta magáról. Azaz tudta volna, ha tudta volna, mit jelent, így csak sejtette, mert mindenki ezt mondta neki, aki az útjába került. 

– Te kivel jöttél? – kérdezte a vele szemben elmélyülten játszó fiút.
– Anyával – hangzott a válasz nem túl barátságosan.
– Nincs apukád? A szombat az apák napja – jelentette ki a szöszke és még a fejét is modorosan csóválta.
– Apa nem ér rá…
– Az enyém sem, de ilyenkor szakít rám időt. Azt mondja, sajnos többre nem képes.

Mivel válasz nem érkezett, folytatta. Megszokta, hogy beszél, sőt sokat beszél, és mindig figyelnek rá. 

– Engem nagyon szeret az apukám. Én vagyok az ő tündérkéje, bár anyukám azt mondta, hogy régen ő volt az, de hát változik a világ. Most már cica. 

A fiú felnézett. Tekintete értetlenséget tükrözött. 

– Neked egy macska az anyukád? – kérdezte.
– Nem úgy, te kis butus, apa hívja így.
– A tündérekből cica lesz? 

– Istenem, nem hiába mondja anyukám, hogy a lányok okosabbak – sóhajtott fel Sári. – Elmagyarázom! Apa szerette anyát, amikor én még nem voltam. Akkor még tündérkének hívta, mert nem tudta, hogy lesz neki egy másik. És most, hogy lett, nem akarja összekeverni őket.
– Most macskává változtatta? 

Benedek megpróbált nem röhögni hangosan. Figyelte a lányát és elgondolta, hogy ha ilyen marad, a jég hátán is meg fog élni. Csak találjon egy férfit, aki erősebb és okosabb nála. Most azonban nem bánta, hogy ilyen cserfes. 

– Nem érted… – legyintett Sári. – Inkább add ide azt a formát! – mutatott egy dinóra. 

A kisfiú nem mozdult. 

– Nem hallod?
– Nem érek rá. Gépezek – válaszolta a kisfiú és valóban úgy tett, mintha a billentyűzetet nyomkodná.
– Mosógéppel? – érdeklődött a lány.
– Buta vagy!
– Nem vagyok buta, már mondtam. Okos és szép vagyok, az apukám is mondja.
– Nem hiszek neked.
– Apaaa, mondd meg ennek a gyereknek, hogy okos és szép vagyok! 

Benedek elnevette magát. Lánya durcás arcát látva az jutott eszébe, hogy a jó isten mentse meg majd a férfiembert ezektől a szemektől. 

– Az vagy, tündérkém – mondta kedvesen.
– Na, látod! – jegyezte meg a lány elégedetten. – Most már elhiszed? 
– El. Akarsz gépezni?
– Nem akarok.
– Attól még okosabb leszel! Ezt szokta mondani az én apukám. Anya szerint nem.
– És te kinek hiszel?
– Apa sose hazudik. Egyszer azt is mondta, hogy elmegyünk az állatkertbe, és el is mentünk. Pedig gépeznie kellett.
– Az jó. Kérsz sütit? 

A kisfiú szeme felcsillant. 

– Igen, ha csokis.
– Nesze – mondta Sári és egy adagot a dinó formából beszélgetőtársa ölébe szórt. – Jó étvágyat! – tette hozzá. 

A fiú rámeredt, majd elgondolkodva felállt. 

– Nem volt finom  – közölte unott arccal. – Megyek csúszdázni. 

Azzal elfutott.

Játszótéri beszélgetés – 2. rész

fotó: Pinterest