Játszótéri beszélgetés – 2. rész

Sári sokáig építkezett a homokban egyedül, amikorra visszatért a fiú.

– Gyere ide, te gyerek! – mondta neki felnőttesen.

Benedek felnézett a telefonjából. Lánya hangjában újra meg újra felismerni vélte anyját. Ugyanaz a parancsolgató, irányító nő bontakozott ki a kislány beszéde során, amilyen anyja. Ez nem tetszett neki.

– Kérdezd meg a nevét, Sári, hiszen van neki!

A kislány nem válaszolt, de azért a fiúra nézett várakozó tekintettel.

– Na, mi a neved? – kérdezte nagy sokára.
– Maci – válaszolta az.
– Nem lehet Maci a neved, mert az egy állat.
– Nem baj.

Azzal leült Sári mellé és a nedves homokból formálni kezdett egy barlangot. Apró kezével könyékig túrt, aztán maga mellé szórta és végül nem barlang, hanem alagút lett belőle. Fogott egy autót és áttolta egészen Sári térdéig.

A kislány elbűvölten figyelte minden mozdulatát. Belenyugodott, hogy furcsa nevet választottak új barátjának, bár neki sok macija volt, egy sem hasonlított az ittenire.

– Ha nagy leszek, fúró leszek – mondta a fiúcska.
– Milyen fúró?
– Átfúrom a hegyeket.
– Azokat nem lehet átfúrni. – Sári legyintett. Látta már apját feltenni képet a falra, de az a fúró nem tűnt igazán erősnek.
– Én fúró leszek – jelentette ki dacosan Maci. – És kincset keresek majd.
– Kincset? Minek?
– Apukám azt mondja, ha pénzed van, mindened van.
– Mi gazdagok vagyunk – jegyezte meg önérzetesen a kislány. – Mindenünk megvan, és szeretjük egymást. Anya azt mondja, ez a legfontosabb.
– Apukám szerint bármi lehetek, ha nagyon akarom.
– Hogy kell nagyon akarni?

A kisfiú elgondolkodott.

– Nem tudom. Egyszer, amikor szurit kaptam, azt mondta anya, hogy csukjam be a szemem és gondoljak valami másra. Én becsuktam és arra gondoltam, hogy nem fog fájni.
– És nem fájt.
– De egy kicsit igen.
– Mi lenne, ha becsuknánk a szemünk és mi is kívánnánk? Aladinnak is segít a dzsinn.
– Mi az a dzsinn?

Sári felnevetett.

– Egy szellem, de nem kell félni tőle, mert kedves. Kérj valamit tőle!
– Itt nincs semmilyen szellem.

A kislány elhúzta a száját. Anya is megmondta, hogy a férfiak értetlenek. Igaza volt. De ő is mindig türelmes, ezért nem akart haragudni Macira, inkább elmagyarázta:

– Képzeld el, hogy van! Csukd be a szemed és erősen kívánj valamit!

Maci lehunyta. Érezte, hogy jobb, ha nem akadékoskodik tovább. Sári határozottságának nehéz volt ellenállni. Erősen összeszorította a szemét és koncentrált, hogy ki ne nyissa, mielőtt megfogalmazódik benne a kívánság. Valami nagyon jót akart. Valami finomat, amit nem hoztak magukkal, pedig ő nagyon vágyott rá.

Sári picit csalt, mert kilesett pillái alól, tudni akarta, hogy a kisfiú betartja-e az utasítását. Megnyugodva látta, hogy minden kedve szerint történik.

Benedek megbabonázva nézte a lányát, aki percek alatt elérte, amit akart. A nők bonyolultak, de csodálatosak, tudatosult benne. Fantasztikus, hogy a lányáról egy ilyen rövid beszélgetésből többet tudott meg, mint máskor hónapok alatt.

– Meddig kell még becsukni a szemem? – kérdezte Maci jámboran.
– Kívántál?
– Igen.
– Akkor kinyithatod. Megmondod, hogy mit?

Ekkor egy női hang törte meg a pillanatokra beálló csendet.

– Kértek jégkrémet? – kérdezte kedvesen.

Maci álla leesett a csodálkozástól.

– Anya egy szellem? – kérdezte magától, ugyanis azt kívánta, bárcsak ehetne egyet ebéd előtt.
– Igen! – kiáltotta boldogan.

Sári apjára pillantott, aki bólintott. A nő odalépett a férfihoz és bemutatkozott.

– Éva vagyok, Marci nagyon kedveli a lányod! – mondta neki. – Ugye, nem baj, ha megkínálom?  Sőt, téged is.

Benedek elmosolyodott.

– Köszönöm, örömmel elfogadjuk, igaz Sári?

A kislány egy apró fintorral az arcán igent suttogott, közben meg az járt a fejében, hogy a dzsinnek vagy süketek vagy buták, mert ő kistestvért kért, nem pedig édességet. De azért felpattant, és várta, hogy a Marcinak nevezett fiú is feltápászkodjon.

– Na ugye, hogy nem Maci a neve! – gondolta diadalmasan és boldogan belenyalt a hideg finomságba, amit a nő a kezébe adott.

Játszótéri beszélgetés – 1. rész

fotó: Pinterest