Mi az anyakomplexus?

Apa, anya, gyerek. A család egy gyermek egészséges fejlődésének, biztonságos kötődésének és a későbbiekben magabiztos felnőtt-létének alapja, táptalaja. Tehát, ha a család összetétele sérül (válás, vagy szeretett személy elvesztése esetén), vagy nem tölti be a funkcióját (például elfogadás helyett bántalmazást kap a gyermek), akkor a gyermek fejlődése, kötődése és későbbi helyes önképe forog kockán.

Az anyával kialakított jó kapcsolat – ugyanúgy, mint az apa-fiú, apa-lány kapcsolat – nagyon időigényes, sok energiába kerül, de megéri bele fektetni az energiát: ugyanis a kislányok az anyjukkal tudnak azonosulni, a kisfiúk számára pedig általában az anyjuk életük első nőideálja.

A problémás, – vagy hivatalosan diszfunkcionális – családokban a gyermekekben általában egy negatív anyakomplexus alakul ki, de tudni kell, hogy létezik pozitív anyakomplexus is.

Mi jellemzi a pozitív anyakomplexust egy kislány esetében?

A pozitív anyakomplexus esetén egy kislánynak a kezdetektől nagyon szoros a kapcsolata az anyjával, ezért felnőttként is a családért él, magát maximálisan alárendeli a családtagoknak, otthoni feladatoknak. Nem szereti a döntéshelyzeteket és a fájdalmas szituációkat. Árad belőle a nőiség, az anyaság iránti vágy, vagy az abban megélt kiteljesedés.

Honnan tudjuk, hogy egy kislány negatív anyakomplexusban szenved?

Ugyanakkor létezik a negatív anyakomplexus, ez pedig akkor következik be, ha a lánygyermek rideg körülmények között nőtt fel, az anyja sokszor elutasította, elhanyagolta. Lényéből árad az elutasítottság érzése, nincs önbizalma, és nem bízik másokban sem. Szexuális életére jellemző, hogy nem mer kitárulkozni, nem engedi igazán közel magához az ellenkező neműeket.

És mi a helyzet a fiúgyermekek pozitív- és negatív anyakomplexusával?

Kisfiúk esetében pozitív anyakomplexusról akkor beszélünk, ha a fiúgyermek az anyával azonosul, később anyai módon gondoskodik a családról, nem „meri” a saját életét élni, mert az anyjának próbál megfelelni. Egy fiú esetében negatív anyakomplexus akkor alakulhat ki, ha gyermekként azt érzi, hogy az anyja boldogtalan a házasságában, és ő maga próbálja jókedvre deríteni anyját, boldoggá tenni őt. Tünete lehet még, ha a fiúgyermek szorong amiatt, hogy az anyja miatta szomorú, vagy elégedetlen az ő tetteivel, teljesítményével, életével – ezek az érzések testi tünetekhez is vezethetnek.

Az anyától való függés és vele való azonosulás valahol a kamaszkor táján megszűnik, a fiatal felnőtt önmaga keresésére indul. Ha azonban nem jó kapcsolatot ápolt az anyával, ez a komplexus tovább erősödhet, vagy kiterjedhet más alanyokra: a fiúk sokkal idősebb nőpartnert keresnek, a lányok pedig másokon kezdenek el függeni, másokat istenítenek, onnan remélik megkapni a szeretetet és azonosulást, amit csak az anyjuk lett volna képes megadni nekik.

A pozitív és negatív anyakomplexus nem egy akaratlagos dolog, tehát nem lehet erőltetéssel, „lelki beszédekkel”, vagy „jó tanácsokkal” megszüntetni, kezelni, ez a feladat szakemberre kell, hogy háruljon, azaz érdemes pszichológushoz fordulni.