Kockulok, tehát vagyok…?
Dr. Glózer Rita 2013-ban készített egy tanulmányt a hátrányos helyzetű fiatalok kommunikációs szokásairól a Pécsi Tudományegyetemen. Azt vizsgálta, hogy a sérült, az intézetben nevelkedő, és a családi (és nevelőszülői) közegből érkező fiatalok hogyan, mire, milyen gyakorisággal használják a médiumokat.
„A családotthonok, gyermekotthonok, de még a kollégiumok is az ott élő fiatalok mindennapjainak szervezése érdekében korlátokat állítanak fel a médiumok használatára vonatkozóan. (…) Az intézmények kommunikációs eszközökkel (TV-készülék, számítógép, internet stb.) való ellátottsága szűkebb keresztmetszetbe kényszeríti a médiatartalmak fogyasztását, másfelől pedig időben és térben korlátok közé szorítja az azokhoz való hozzáférést. A hétköznapjaikat kollégiumban, gyermekotthonban, családotthonban élő fiatalok nem mindig azt, akkor és úgy néznek, hallgatnak, játszanak, mint családban élő társaik.”
A tanulmány kifejti, hogy a gyermekotthonokban élő fiatalok médiahasználata korlátozott, sőt, azt nevelési szándékkal meg is vonják tőlük, tehát például csak akkor netezhetnek, ha elkészült a házi, vagy rendet tettek maguk körül. Az egyik megkérdezett így vallott: „Hát, oda kell adnom a nevelőnek, hogy ne facebook-ozzak este, vagy ne hallgassak zenét, ne zavarjam a szobatársaimat.” „Hát, mikor elkérem, akkor megkapom, vagyis amikor hétvégén takarítunk, akkor nem mindig adják vissza, csak takarítás után, mert akkor tudják, hogy facebook-ozom..„ Ugyanez az attitűd nem feltétlenül jelenik meg családi, nevelőszülői közegben.
Ennek megfelelően az, ha valakinek van egy okostelefonja, vagy használhatja a gépet, ad egyfajta szabadságot, függetlenséget, úgymond: státuszszimbólummá válik a médiahasználat.
„A közösségi oldalakat a többség elsősorban kapcsolattartásra, társalgásra és az ismerősök tevékenységeinek követésére használja. Ennek indokaként a gyermekotthonban élők esetében az izoláció, a személyes kapcsolattartás akadályoztatottsága érthető módon fontos szerepet játszik.”
A tanulmány interjúkat is rögzít, melyek nagyon árulkodóak: az intézményi körülmények között nevelkedő fiatalok a távoli, rég nem látott ismerőseikkel tartják a kapcsolatot, megnézik mások megosztásait, lájkolnak egy-egy oldalt, és többük elmondása szerint utána megunják, és folytatják a napjukat. Persze voltak olyanok is, akik nem vallották be, de a beszélgetésből kiderült, hogy sok időt töltenek a neten, ennek ellenére nem sorolták a facebook-függők közé.
Az otthonban nevelkedő, illetve a sérült fiatalok közösségi médiumhasználók is: a szünetekben kihangosítva megy a zene, de háttérzajként bekapcsolják akkor is, ha mondjuk fociznak. Az „üres idő” kitöltésére is sokszor a zenehallgatást választják, tehát zenét hallgatnak buszon, utazás közben. Jellemző rájuk, hogy elutasítják a negatív, manipulatív tartalmakat, nem szívesen olvasnak híreket. Ebből következik, hogy a politikával, a nagyvilág híreivel kapcsolatosan érdektelenek és tájékozatlanok. Ha már hírekről és hasznos információkról van szó, akkor a közérthető nyelven megfogalmazott, szórakoztató formában tálalt tudásanyagra fogékonyak. „A természettel, állatvilággal, egzotikumokkal foglalkozó anyagok mellett az orvostudományi szenzációk, esetleg kalandos-történelmi tárgyú tartalmak kerülnek be a látókörükbe. A tudományos-ismeretterjesztő tartalmak befogadásánál tehát meghatározó feltétel az élményszerűség, a szórakoztatás.”
A tanulmány rávilágít arra is, hogy a családi vagy nevelőszülői körben élő fiatalokra jellemző, hogy kontrollálják saját médiafogyasztásra szánt idejüket (tehát háttérbe tudják szorítani, ha tanulásról, házimunkáról van szó), míg az intézményi közegben erre nincs, vagy elenyésző a példa. Kifejezik ugyan, hogy mit „kellene tenniük” (például több időt tölteni a szabadban), de nincs motivációjuk arra, hogy meg is tegyék azt.
Összefoglalva a felmérés rávilágít arra, hogy a médiahasználat ugyanúgy, mint számtalan más készség az életben, szocializációhoz kötött, a környezet által befolyásolt, valamint tanulható és fejleszthető. Vagyis médiahasználati szokásaink megmutatják szociális kapcsolataink milyenségét is.
A tanulmány teljes terjedelmében elolvasható itt: http://www.zgeneracio.hu/tanulmanyok
