Nevelőszülői hálózatok a nagyvilágban: Kanada
Az állami gondozott gyermekeket Kanadában „tartósan védelembe vett gyermekeknek” nevezik. Egy 2011-es adat szerint közel ötvenezer gyermek él efféle gondozásban, ebből majdnem harmincezer fő tizennégy év alatti. A védelembe vett gyermek státusza mindaddig az marad, amíg el nem éri a nagykorúságot – mely minden tartományban más-más életkort jelent.
A védelembe vett gyermekek nevelésére tartományonként különböző szabályozások vonatkoznak. Több tartományban a helyi önkormányzattól függetlenül működő támogató csoportok léteznek a fiatal, a rendszerből már kikerült fiatalok segítésére.
A gyermekeket bántalmazás vagy elhanyagolás esetén emelik ki, de az esetek 92%-ában csak akkor hagyja el az otthonát, ha megvan az új helye. Elhanyagolásnak minősül, ha a szülő nem ad megfelelő ruházatot a gyermekre, vagy nem ad neki enni, illetve nincs otthonuk. Továbbá, ha nem viszi orvoshoz vagy fogorvosi ellátásáról nem gondoskodik.
A három leggyakoribb eset, amely miatt a gyermek gondozásba vételét kezdeményezik: ha a gyermek fizikai vagy lelki bántalmazás tanúja, ha fizikai erőszakot kell elszenvednie, vagy ha szexuálisan bántalmazzák. Kanadában a családon kívüli elhelyezésnek számos változata létezik: nem hivatalos családba helyezés (például nagyszülőkhöz), rokoni gondozásba adás (szélesebb családba), nem rokoni családhoz kerülés, csoportos házakba helyezés (csoportok laknak együtt 24 órás ügyelet mellett), zárt otthonok (kifejezetten sajátos terápiás kezelésre szoruló gyermekek számára létrehozott zárt intézmény).
Számtalan gyermek kerül rossz egészségi állapotban a rendszerbe. Több mint 90%-uknak van szüksége ellátásra a kisebb bőrbetegségektől a komolyabb idegrendszeri betegségekig. A tartósan védelembe vett gyermekek közül kétszer annyian szenvednek krónikus betegségekben, látás- vagy hallásproblémáktól, mint rendszeren kívüli társaik. Ezek a fiatalok sokszor nem kapnak, vagy nem megfelelően dokumentáltan kapnak védőoltásokat. Felvilágosítást (drogokkal, dohányzással, szexuális aktusokkal kapcsolatban) legtöbbször csak akkor kapnak, ha már valamibe belekeveredtek.
A rendszert elhagyó fiatalok félnek a nagykorúságukkor bekövetkező leválásról, amikor saját lábukra kénytelenek állni: kapcsolatok és anyagi támogatás nélkül, szerény iskolázottsággal. A legtöbben érzelmileg nincsenek felkészülve arra, hogy önálló életet kezdjenek. Egy átlagos családban nevelkedő fiatal is csak a huszas évei közepére-végére érik meg erre, a rendszerben élők viszont kénytelenek önálló életet kezdeni, ha betöltik a tizennyolcadik (egyes tartományokban a tizenkilencedik) életévüket.
Az átlag 24 évesek 15 százaléka nem fejezi be a középiskolát, 13,8 százaléka munkanélküli, 6,4 százaléka terhes vagy egyedülálló szülő, és 5,5 százaléka él segélyből. A gondozásból kikerült fiatalok (ugyanebben az életkorban) 50 százaléka nem végezte el a középiskolát, 50 százalékuk munkanélküli, 60 százalékuk terhes vagy egyedülálló szülő, és 30 százalékuk él segélyből.
