Étkezési zavarok gyermekkorban: az vagy, amit megeszel?!
Az étkezés egy közösségi élmény, és alapvetően egy örömforrás. Együtt eszünk ünnepekkor, az iskolában vagy a munkahelyen is kikapcsolódásnak számít, ha az étkezőben együtt fogyasztjuk el az ebédet vagy uzsonnát. Nem csoda hát, hogy ha valakinek ezen élmények nem adatnak meg, vagy nem számít élménynek a társaság (család, iskolatársak) miatt, akkor táplálkozási zavarok alakulhatnak ki.
Bármely „átlagos” családban előfordulhat, hogy a kiskamasz (de sokszor már a gyermekkorú – főleg lány, de akár fiú is) megtagadja az étkezést, fogyókúrába kezd, vagy titokban hánytatja magát. Az étkezéseit megritkítja vagy az adagokat csökkenti drámai módon. A legtöbb esetben lelki eredetű problémának tekintik, és a vizsgálatok során a családi kapcsolatokat veszik először górcső alá a szakemberek.
Hatványozottan érvényes ez egy „problémás” családban, ahol a gyermeket bántalmazzák vagy elhanyagolják. A gyermekkorban kialakított táplálkozási szokások hatással lehetnek egész életünkre: ilyenkor formálódik az ízlésünk, ekkor rögzülnek az étkezés során tanúsított magatartásaink. Ha tehát ezekben az években egy rossz séma rögzült (például ritkán, vagy nem elégséges mennyiségű élelmiszer került az asztalra, vagy nem együtt ettek a családtagok), akkor az kihatással lehet a gyermek későbbi étkezési szokásaira, ételhez való hozzáállására. Ha nincs együtt a család, ha nem öröm az evés, ha kevés vagy egysíkú a bevitt ételadag, a gyermek könnyen megutálhatja a táplálkozást, étvágytalan lesz. Az étvágytalanságot egyébként a „rendes” ételt helyettesítő olcsó, silány nasik is kiválthatják. Ha a gyermek cukros üdítőket vagy csokit kap, az eltelíti ugyan, de alultáplált lesz, a szervezete gyakorlatilag éhezni fog, még akkor is, ha telítettség érzése van.
Csecsemő- és kisdedkorban étvágytalanságot okozhat az anya és gyermek között fellépő kommunikációs zavar, amikor az anya félreérti a kicsi jelzéseit és nem akkor történik az etetés, amikor a baba éhes. Nagyobb korban étkezési zavart okozhat az étel tukmálása, vagy a fenyegetőzés is, illetve az, ha a gyermek azt látja, hogy a szülő nem szereti, undorodik az adott ételtől. Annak ellenére, hogy a felnőttek nem szeretnek bizonyos ételeket, a gyermekkel meg kell kóstoltatni, hiszen van, hogy csak sokadszori kóstolásra fogadja el annak az ízét. Kamaszkorban kialakulhat az étkezési zavarok súlyosabb formája, az anorexia vagy a bulimia.
Az anorexiában szenvedő fiatal (általában kamasz, de van, hogy már nyolcévesen elkezdődik ez a fajta étkezési zavar) nem akar enni, nehogy meghízzon. A betegség legfontosabb tünete a testképzavar, vagyis hogy a beteg kóros soványsága ellenére önmagát túlsúlyosnak tartja. A bulimia falási rohamokkal járó kényszerbetegség, melynek során a beteg rövid idő alatt igen nagy mennyiségű ételt fogyaszt, majd önmagát hánytatja, hashajtókkal vagy túlzott fizikai aktivitással él.
Ha a családból kiemelt, és nevelőszülőknél elhelyezett gyermeken az étkezési zavar jeleit véljük felfedezni, mindenképpen összetett vizsgálatra van szükség. Az étkezési zavar kiváltója ugyanis nem csak lelki ok lehet, hanem testi is: emésztési, idegrendszeri, szervi, ezért érdemes szakorvoshoz fordulni, majd, ha a testi okot kizártunk, lelki oldalról is megvizsgálni a betegséget.
