A családjából kiemelt, testileg-lelkileg bántalmazott, vagy éppen elhanyagolt gyermek nevelőszülői családba való beilleszkedése sosem könnyű. Hetek, hónapok telnek el, amíg a nevelőszülő ráhangolódik a gyermek problémájára, lelki sérüléseire, és elkezdődhet a közös feldolgozás, új utak keresése a gyógyulás felé.

De mi van akkor, ha a nevelőszülő úgy érzi, ő kevés ahhoz, hogy a gyereket átlendítse a holtponton, és testileg-lelkileg jobb állapotba hozza? Ilyenkor érdemes segítők tanácsát kikérni, a gyermeket egy testre szabott terápiára, pszichológushoz vagy pszichiáterhez vinni.

Hogyan válasszunk segítőt, hogyan tudhatjuk, hogy jó szakemberhez kerültünk a gyermekkel?

• Pszichológus vagy pszichiáter? Ha olyan jellegűek a tünetek, hogy felmerül a gyógyszerszedés szükségessége, orvosi karon végzett pszichiáterhez érdemes fordulni. (Ilyen súlyos tünetek lehetnek a pánikbetegség, depresszió, szorongás, alvászavar, fóbiák, skizofrénia, visszatérő hasmenés, irritábilis bélszindróma, szédülés, tartós, gyakori fejfájás, labilis, nehezen beállítható vérnyomás, viszketés, indokolatlan izzadékonyság…) A pszichológus pedig egy olyan nem orvosi, hanem bölcsészettudományi karon képződött szakember, aki nem ír(hat) fel gyógyszert, a szomatikus megbetegedésekre nincs orvosi rálátása.

• Fontos, hogy megbízzunk az illetőben, de még fontosabb, hogy a gyerekkel egy bizalmi kapcsolatot tudjon kialakítani. Egy terapeuta sosem más, nem több mint egy segítő, tehát nem lesz belőle barát. Egy szakmai cél vezérli, az, hogy a páciensén segítsen. Már az első beszélgetés során úgy érezheti magát a páciens, hogy valaki megértette, felfogta az ő problémáit, legalábbis abból valamit. Ha az első néhány ülés során nem alakul ki egy érzelmileg meleg, bizalmi légkör, akkor érdemes erről beszélni, és átgondolni a terápiát. Lehet, hogy ilyen esetben célszerűbb másik terapeutához fordulni.

• Több metódus van, ami alapján egy szakember elkezdi a közös munkát: egyes terápiás irányzatok a jelenre fókuszálnak, míg mások inkább a jövőre, vagy a múltbeli eseményekre helyezik a hangsúlyt. Akárhogy is, egy jó terápiában mindig teret kap a páciens élettörténete. Nem a múlt az egyetlen kulcs, de sokszor segítség a jelen megértéséhez.

• Egy sikeres terápiához a páciensnek is dolgoznia kell, azaz akarnia a sikert, közreműködnie a terápiában. Alapvetően minden terápia öngyógyítás.

• A sikeres terápia során a segítő kialakít egy bizalmi viszonyt, feltárja a viselkedés, a traumatizáltság okait, és elkezd egy újfajta gondolkodási, viselkedési sémát kialakítani a páciensben. Akkor éri el célját az együttműködés, ha az új tanult viselkedési formákat a páciens beépíti a mindennapjaiba is, és egy új, gyógyult személyiségként éli tovább az életét. Ehhez a folyamathoz idő kell, legyünk türelmesek a gyermekhez, és a segítőhöz egyaránt!