Barion Pixel
Egyéb

Állatterápia: mikor, kinek, milyen eredménnyel?

Kutyák, macskák, lovak, teknősök. Nincs az a gyerek, aki ne vágyna egy kis szeretgetni való jószágra. Akinek szeretetet adhat, és akitől szeretetet kap. Ösztönös, tudat alatti vágyódás ez a kommunikációra, érzelem-megnyilvánulásra, amit a gyermekpszichológiával foglalkozók felismertek és tudatosan használnak is (értelmi vagy testi) sérült gyermekeknél, kommunikációjukban nehezített gyerekeknél, esetleg olyan felnőtteknél vagy időseknél, akik nem szívesen kommunikálnak szavakon keresztül.

Először 1960-ban egy amerikai pszichológus, dr. Boris Levinson vonta be páciense kezelésébe házi kedvenceit. Megfigyelte ugyanis, hogy a háziállatok társaságában való tartózkodás pozitív hatással lehet a közérzetre és a hangulatra. Később több kutatás is igazolta, hogy akik állatok közelében élnek, jobb lelki állapotban vannak.

Milyen állatok alkalmasak terápiára?

A tudományos állatterápiában célzottan választanak ki egy-egy állatfajt és jellemző  tulajdonságait  használják fel a szakemberek. A leggyakrabban lovak és kutyák vesznek részt ilyen munkában, hiszen irányíthatóak, taníthatóak és emberbarátok. Rajtuk kívül persze terápiára alkalmas állatok a macskák, nyulak, madarak, teknősök és kisrágcsálók is.

Milyen problémák esetén vethető be a terápia?

Az állatterápiát használják mozgásszervi, neurológiai betegségek gyógyítására, szellemileg sérült gyerekek fejlesztésére, tanulási, drog és alkohol problémák kezelésére, depresszió, időskori elmagányosodás, lelki terhek kúrálására és még  igen sokféle baj kiegészítő terápiájára.

Meddig tart és milyen szakaszai vannak egy terápiának?

Egy állatterápia időtartama körülbelül 1-1,5-2 év, heti rendszerességet feltételezve. A terápiás folyamatot három szakaszra bonthatjuk fel, de vannak olyan gyerekek is, akiknek csak egy kis lökés, egy kis támogatás szükséges ahhoz, hogy rendezni tudják a viselkedésüket, ezért néhány esetben a második szakasz elhagyható. Az első szakasz fő célja a kötődésen alapuló szeretetkapcsolat kialakulása a gyermek és az állat között. Ez adja az alapját a következő szakaszoknak. Az állat a korai anya-gyerek kapcsolatot szimbolizálja: a terápia ezen fázisában a gyermek megkaphatja a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, valamint pótolhatja a kutya segítségével azokat a szükségleteit, amiket nem kapott meg.

Pár hónappal később, a terápia következő szakaszában a fő cél az, hogy a gyermek problémája megoldódjon. A gyermeknek meg kell értenie, hogy az állattal (ugyanúgy, mint az embertársakkal) nem lehet akárhogyan (agresszíven, lekezelően) bánni. Ebben a fázisban a gyermek megtanul ráhangolódni az állatra, és helyesen megélni és kifejezni az érzelmeit. Míg az első szakaszban a gyermek a saját érzelmeiről, a saját fontosságáról és a saját érdekeinek az érvényesítéséről tanul, addig a második szakaszban már a társas viselkedés szabályait kell rugalmasan alkalmaznia.

A harmadik szakasz a zárás, mely akkor következik be, ha a gyermek képes ráhangolódni az állatra (ezáltal másokra is), kifejezni az érzéseit, ugyanakkor háttérbe szorítani azt, ha arra van szükség, és rugalmasan kezelni egy adott helyzetet.

Hol lehet érdeklődni állatterápiával kapcsolatban?

Például itt: http://kutyasterapia.ucoz.hu/

 

Leave A Comment

Your Comment
All comments are held for moderation.