“Csak egészség legyen!” – mondták a régiek. “Meg szépség!” – tették hozzá azok az anyukák, akik úgy döntöttek, beneveznek az egyik magánklinika nemrég hirdetett magzatszépségversenyére. A – minden kétséget kizáróan (és, talán nem véletlenül?) páratlan – megmérettetésre ultrahangos fotókkal nevezhetnek a kismamák. A legszebb magzatot a szíve alatt hordó szerencsés nyertes pedig újszülött fotózást nyer majd.

Egy ország gyászolta Molnár Csillát 1985-ben. Hazánk első szépségkirálynője 16 évesen beleroppant az őt körülvevő anyagi, testi és lelki kizsákmányolásba, az ármánykodásba, a bántásokba. Öngyilkos lett. Vádolta magát mindenki, akiben volt annyi önkritika, kijózanodás, hogy felmérte tetteinek vagy mulasztásainak súlyát. Szépnek kikiáltani, bántani, kihasználni, majd mélybe zuhanni hagyni valakit: bűn. Jogtiprás. Bántalmazás. Árulás.

Nem Molnár Csilla az egyetlen, akit néhány forintért vagy hamis csillogásért cserébe felvittek a szépségipar Taigetoszára,majd magára hagyták. Carolyn Pick, Nafisa Joseph vagy Maria Theresa Carlson szintén szépségkirálynők voltak: az egyikük szerelmi csalódás miatt akasztotta fel magát, a másikuk egy bántalmazó párkapcsolatból menekült az öngyilkosságba, a harmadik pszichiátriai betegként dobta el az életét. Hosszú még a sor, a konklúzió viszont ugyanaz: a szépség relatív, ideig-óráig való, és nem garancia semmire. Sem nem jár boldogsággal, sem nem tartozik hozzá gazdagság, lelki béke vagy intelligencia.

Milyen ember lesz a ma valami bizarr döntéshozatal alapján legszebb magzatnak kikiáltott kisfiú vagy kislány? Valakinek szép lesz, valakinek meg mondjuk… csak átlagos. És? Ez számít? Vagy az a fontos, hogy milyen lesz a szíve? Hogy hozzátesz-e a világhoz, vagy csak elvesz belőle?

De, ami a legfontosabb… vajon túléli-e ép lélekkel az anyját, aki már húszhetes magzatként feláldozta őt a Mammonnak?