Kedves Aggódó Én!

Amikor februárban elkezdted a nevelőmamis tanfolyamot, optimista, naiv és merész voltál. Bíztál magadban, a szeretetedben. Felfogtad és megtanultad ugyan a tankönyv traumatizált, elhanyagolt gyermekekről szóló fejezeteit – de akkor még nem tartozott hozzá arc, név, fájdalmas életút.

Nyár elején aztán megérkezett az “arc”, a “név”, és csak második nekifutásra voltál képes végigolvasni mindazt a drámát, amit első vándorbabádnak a méhben, és élete első fél évében át kellett élnie… nem is sejtetted, hogy van ilyen… hogy egy magzat képes húsz héten át a belső szerveket pajzsként maga elé tartva bujkálni a méhben… hogy egy féléves baba mereven kifeszül a rádomborodó melleid és karjaid melegéből. Hogy sír a hordozóban és ordít a finom habos fürdővízben. Hogy remegnek az ajkai és magzatpózba kuporodik a legkisebb kényelmetlenségtől.

De nyugi. Megoldod. Enyhítesz, táplálsz, ölelsz, imádkozol. És sikerülni fog: megváltoztatod az életét, és ő is átformálja a tiédet.

Én bízom benned. Magamban.

Kitartás!

A bátor Éned

kép forrás:pixabay