Barion Pixel
Egyéb

A gyermekvédelem hősei: Edelmann Menyhért

A gyermekvédelem nagyváradi hősének és úttörőjének tartják Edelmann Menyhért orvost, aki 1862 karácsonyán született Nagyváradon egy 22 éves cipészsegéd és egy 16 éves varrónő gyermekeként. Hamar kitűnt éles eszével társai közül, a tanárai pedig bátorították őt, és szüleit is, hogy írassák erősebb iskolába. 14–15 éves korában már a gyengébben tanuló osztálytársai felkészítését vállalta, s az így szerzett jövedelme némileg mentesítette a szegény szülőket a legégetőbb anyagi gondok alól. Gimnáziumi évei végeztével Budapestre költözött, ahol elvégezte az orvosi egyetemet, majd itt avatták doktorrá. Egyetemi évei alatt az előadásokon és szemináriumokon, gyakorlatokon való részvétel mellett megszakítás nélkül dolgozott, hogy a szerény szállás és étkezés költségeit előteremtse, mivel szülei ezt sem tudták számára biztosítani.

Edelmann széles látókörű volt, díjakat nyert földrajzi témájú dolgozataival is, de érdekelte a babonaság és a kuruzslás is, az ezekről készült írásai szintén díjazottak lettek az egyetemi önképzőkör pályázatain.

Az egyetem elvégzése után visszatért szülővárosába, ahol orvosként dolgozott. Orvosi és természettudományi cikkei többnyire Nemes Menyhért név alatt jelentek meg (Babonás gyógymódokról, Idegen népek babonás gyógymódjai, A veszettségről, Meddig élünk, Anyák és kisdedek, Oltassuk-e be magunkat himlő ellen?)

„Hiányzott belőle minden valóságérzet, javíthatatlan, naiv eszmeharcos volt, aki mélyen hitte, hogy az emberiségen önzetlenséggel, humánummal és társadalmi összefogással lehet segíteni.
Kétségtelen, hogy Edelmann korának egyik legkiválóbb egyénisége volt, már fiatal orvos korában az emberi boldogság kivívásának vágya hajtotta. Másokért dolgozni, mások szenvedését enyhíteni, embertársai számára érdemessé tenni az életet; ez az ábránd űzte, hajtotta egész életében. A megszállott álmodozók közé tartozott.” – vélekedik róla egy nagyváradi újságíró.

Szülővárosában több szervezet tagja, sőt feje lett a fáradhatatlan Edelmann. A gyermekvédelemmel is így került kapcsolatba. A Gyermekbarát egyesület, melynek egyik vezetője volt, százhúsz gyermek számára biztosított állandó ebédet, és a szegény iskolás gyermekeknek 1300 korona értékben csizmát és téli kendőt osztottak ki, a beteg gyermekeket tejjel látták el, az otthon nélküli gyermekekért szállásbért fizettek.

„…fiatal orvos koromban sok szegény beteg inast, munkásfiút kezeltem, alaposan megismertem életkörülményeiket és határtalanul sajnáltam őket. Aztán – már magam sem tudom hogyan – elkezdtem írni gyermekvédelemmel foglalkozó cikkeket, anélkül, hogy előzőleg gyermekmenhelyet láttam volna. Lassanként egészen ez a probléma hatott át, úgy, hogy amikor 1905-ben megüresedett a nagyváradi Gyermekmenhely igazgató-főorvosi állása, én a pályázatomat már annyi dokumentummal tudtam alátámasztani, hogy kineveztek. Egész új korszak nyílt meg ekkor életemben.” – mondta egy interjúban.

A világháború idején a hadiárvák gondozása került figyelmének középpontjába. 1916-ban a román betörés idején több száz erdélyi magyar menekült gyermeknek teremtett ideiglenes otthont. Ezzel kiérdemelte az egyik legmagasabb orvosi hadi kitüntetést, a II. osztályú polgári katonai érdemrendet. Felajánlották számára a magyar nemességet, hívták a minisztériumba a gyermekvédelem központi irányítására, de ő kitartott szülővárosa mellett, arra hivatkozva, hogy itt is van elég tennivaló.

A történelmi változások az ő életét is nagyban befolyásolták: méltatlan mellőzéseket élt át, elmozdították pozíciójából, majd erkölcsi elégtételt kapott ugyan, de élete végén betegségével küzdve, családja körében, majdhogynem elfeledve élt.

  1. június 6-án, 81 évesen hunyt el.

Leave A Comment

Your Comment
All comments are held for moderation.