Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a legtöbb gyerek és jó pár szülő sem kitörő lelkesedéssel várja az iskolakezdést. Újraindul a logisztikázás, az otthoni teendők, a munkahely és a gyerekek iskolai kötelezettségei és különórái között.
Íme pár tipp, hogy könnyebb legyen az átállás.
1. Időbeosztás, naptárvezetés
Üljön le a család, és tervezzétek meg az előttetek álló hónapot. Én évek óta családi naptárat veszek év elején, amiben a dátumok mellett 5 oszlopra bontották a naptár lapját, így minden családtagunknak van egy saját oszlopa. Látszik, hogy ki, mikor, melyik nap hol van, hova kell mennie, hány órára, és bizony hamar kiderül, ha programütközések vannak, elég csak ránézni a naptárra.
Sokkal egyszerűbb így egy család logisztikáját megszervezni, ha egyben látszik a család mind az 5 tagjának minden elfoglaltsága.
2. Szerezz be mindent, ami kell a suliba
Ne várd meg, amíg a boltok polcairól lekerülnek a taneszközök, és vadászni kell azt, amit még nem vettél meg. Ezekben a napokban még minden áruház polcai roskadoznak a tanszerek alatt, így egy bevásárlás alkalmával mindent meg tudsz venni, ami kell.
3. Pakolj össze
Ne hagyd hétfő reggelre. Szánjatok időt a hétvégén arra, hogy mindent összeszedtek, ami az iskolában kelleni fog, és már hétfő reggel vinni kell magatokkal. Így nagyobb eséllyel nem marad otthon semmi.
4. Tervezz menüt
Nem lesz menzás a gyereked? Üljetek le közösen, és beszéljétek meg, hogy melyik nap mit fog vinni magával az iskolába. Így egy hétre előre, ha bevásároltok, a hét közepén nem ér villámcsapásként a felismerés, hogy nincs mit pakolni a gyerek uzsonnás dobozába.
5. Állítsd fel a napirendet már ma
Már ma fektesd le a gyerekeket időben és keltsd fel reggel, amikor kelni kell az iskolai napokon. Így hétfőn már könnyebben fog menni a reggeli ébredés, emiatt pedig kisebb stresszel fog indulni az első iskolai nap, mert nem az idővel futtok versenyt, hogy időben beérjetek és ne késsetek el.