Ahogy közeledünk az év végéhez, egyre több durranás hangja szűrődik be az otthonunkba annak ellenére, hogy a petárdázás továbbra is tilos Magyarországon. Nevelőszülőként kiemelten fontosnak tartom, hogy a nálunk nevelkedő gyermekek számára megtanítsuk azt, hogy mit szabad és mit nem, és ebben az összefüggésben a petárdázásról is beszélnünk kell velük.
A tegnapi napon egy közösségi média felületen futótűzként terjedt a fent látható kép. Az Országos Mentőszolgálat oldalán került közzétételre, és az alábbi szöveg olvasható mellette:
„A mentők minden szilveszterkor találkoznak olyan pirotechnikai eszköz által okozott balesettel, amik életre szóló sérülést okoznak… „
Amellett, hogy a petárdázás TILOS – és aki megszegi a szabályokat, az 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – még veszélyes is.
Ezért kiemelten fontos, hogy jó példát mutassunk a ránk bízott gyerekeknek, másrészt pedig idejében kezdjük el az erre irányuló prevenciót.
A baj megelőzése érdekében, amennyiben szükségesnek ítéljük, ne riadjunk vissza attól sem, hogy mutassunk nekik olyan képeket, amiken petárda által okozott sérülések láthatók.
Érdemes tisztában lennünk vele, hogy amennyiben kiskorú gyermeket ér ilyen baleset, a szülőt/gondviselőt is büntetőjogi felelősség terheli.
Vigyázzunk gyerekeinkre, tanítsuk meg őket arra, hogy ne játszanak pirotechnikai eszközökkel!
Kép forrása: Országos Mentőszolgálat