Egy fájdalmasan őszinte könyv, egy anya és nevelőanya szemszögéből, aki úgy érzi, bezáródik körülötte a világ, és legyen szó a vér szerinti gyermekét ért iskolai abúzusról, vagy nevelt gyermekével szemben egyre jobban kikristályosodó problémákról, a rendszer cserben hagyja és magára marad míg végül teljesen kiég. Innen szép életben maradni.

Nevelőszülőként érdeklődve vettem kezembe ezt a kötetet. Az írónő, Stájn Emma szociális munkás, akár csak én, így még izgatottabban kezdtem bele az olvasásba, hiszen hasonló mozgatórugók állhatnak a mögött, hogy nevelőszülői hivatást vállaltunk. Jelenleg Németországban él családjával, ahol munkája mellett nevelőszülőként is tevékenykedik. Kíváncsian vártam, hogy a németországi gyakorlat mennyire tér el a hazai tapasztalatoktól, de megdöbbentett, hogy a gyermekvédelmi rendszer működésében egyetlen eltérést találtam a kötet olvasása közben, miszerint az igazán problémás gyerekeket csak olyan családba helyezik el, ahol szociálpedagógus vagy szociális munkás végzettsége van a nevelőszülőnek. A rendszer működése pedig semmivel sem gördülékenyebb, és semmivel sem nyújt több támogatást a nevelőszülők számára.

Emma őszintén beszél nehézségekről, lelki vívódásairól. Érzékletesen és hangsúlyosan mutatja be az állami gondozott gyerekre oly jellemző étkezési zavart, ami számukra mentsvár a világ rájuk zúduló negatív hatásai ellen. Betekintést enged, milyen egy traumatizált, lelkileg elgyötört gyermeket nevelni úgy, hogy a helyzete ráadásul átmeneti, ezért rendkívüli erőfeszítést és áldozatot kíván a befogadó családtól.

Ami azonban nem tetszett, hogy a könyvben az írónő még a pozitív dolgokat is negatív felhanggal írta meg. Értem, hogy a cél az volt, hogy a nevelőszülőség nehézségét és árnyoldalát mutassa be, de ennyire nem sötét a nevelőszülőség, mint amennyire a könyv lapjairól visszatükröződik.

Vártam valamiféle feloldást, megoldást a könyv végére. Vártam a belátást, ha ennyire nem megy, akkor visszaadja a gyereket és esélyt ad neki ezzel a nehezen, de meghozott döntéssel arra, hogy olyan családba kerüljön végre, ahol el is tudják fogadni, vagy a végére megküzd önmagával és elfogadja a kislányt és helyre áll a világrend, de egyik sem történt meg. A könyv utolsó lapjaira megmaradt a szemünk előtt széteső anya, aki ha beledöglik is, de végigcsinálja, miközben saját meglátása szerint mindenki szenved tőle.

Mindenképpen tanulságos könyv, mert önvallomásban ritkán olvasunk a kiégés jelenségéről. És itt sajnos szemünk előtt játszódik le, hogy ha valaki ilyen mélységekben nem kap segítséget, hogyan fordul ki önmagából és mérgezi ezzel a környezetét, de legfőképpen saját magát.

Libri oldalán a következőt olvashatjuk a szerzőről és kötetéről:

“STÁJN EMMA a Szegedi Tudományegyetemen szerzett szociális munkás diplomát. Családjával tíz éve él Németországban, ahol menekült családok mindennapjait koordinálja.
Kőbölcső című könyve szociális szakemberként és nevelőszülőként szerzett saját tapasztalataira épül, amellyel reális képet szeretne nyújtani arról, mit jelent a hétköznapokban egy traumatizált kisgyermek nevelése.

A Libri Könyvkiadó SAJÁT SZOBA KÖNYVEK sorozata olyan személyes, női perspektívából elbeszélt történeteket gyűjt egybe, amelyek témájuk súlyosságával és keresetlen őszinteségükkel megrendítenek és továbbgondolásra késztetnek minden olvasót.”

További véleményeket olvasnál a könyvről kattint IDE

További könyvajánlóink:

Három könyv, amit minden nevelőszülőnek, és örökbefogadónak el kellene olvasni