Rengeteg kérdést kapunk nap mint nap a nevelőszülőséggel kapcsolatban. Elindítunk most egy rovatot az oldalunkon, amiben igyekszünk megválaszolni ezeket, ezzel is segítve benneteket, hogy tisztán lássatok a témában, és hogy segítsünk nektek a döntésben, ha azon gondolkodtok, szeretnétek nevelőszlők lenni.
Nagyon sokan összekeverik, és sajnos gyakran a médiában is hibásan használják a következő fogalmakat, pedig nem egymás szinonimái, sőt a kettő teljesen mást jelent.
Nevelőszülő az, aki saját háztartásában teljeskörű ellátást nyújt olyan gyereknek, vagy gyerekeknek, akiknek vannak szülei, de nekik szünetel a szülői felügyeleti joguk, és mivel a vérszerinti szülők nem mondtak le gyermekükről ezért NEM örökbeadható a gyermekek.
A nevelőszülőség a gyermekvédelmi szakellátás körébe tartozik és átmeneti gondozást jelent. Azaz addig neveli a nevelőszülő a nála elhelyezett gyermeket, amíg a szülei élethelyzete meg nem változik, vagy örökbeadhatóvá nem válik a gyermek.
A cél minden esetben az, hogy a gyermek visszajuthasson vérszerinti családjába – ezért is fontos a szülőkkel való kapcsolattartás, amit a gyámhivatal határozatban szabályoz. Azonban, ha a szülők élethelyzetükön képtelenek változtatni, vagy végül úgy döntenek, hogy lemondanak gyermekükről, akkor örökbefogadó szülőkhöz kerülhet a gyermek, és így rendezve lehet a további élete.
Ha nem lennének nevelőszülők, akkor ezek a gyermekek csecsemőotthonban vagy gyermekotthonban élnének, így viszont lehetőségük van arra, hogy megtapasztalják azt, hogy mit jelent családban élni, ahol szeretik és gondoskodnak róluk.
Örökbefogadó szülő a gyeremek számára végső sorsrendezést jelent. Az örökbefogadó szülő a gyermeket sajátjának tekinti, aki jogilag a vérszerinti gyermek státuszába kerül.