Mit tennél, ha az életed már egy ideje csak a mélység felé zuhanna, ha egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnél, és anyaként neked kellene a családod összes problémáját egyedül a hátadon cipelni, mert a férjed megsérül egy munkahelyi balesetben és évekig nem igazán számíthatsz rá a három kicsi lányoddal. És mit tennél, mikor ebben a helyzetben a terhességi teszt pozitívat mutatna?
Kate Hewitt: Isten veled, gyermekem című regénye kézzelfoghatóan ábrázolja egy anya érzelmi viharát, aki eddig is nehezen zsonglőrködött már a kihívásokkal teli hétköznapokban, és meg kell hoznia élete legfájdalmasabb döntését, azt hogy lemond gyermekéről, hogy neki is és a már megszületett gyerekeinek is mindent megadhasson, miközben tudja, hogy az ő szíve ezzel a döntéssel teljesen összetörik.
A könyv lapjain kibontakozik a szemünk előtt a két anya képe, Heather, a vér szerinti és Grace, az örökbefogadó anyáé, akik együtt várnak egy gyermek megszületésére, ami kapcsolatukat hol szorosra fűzi, hol beárnyékolja a bennük dúló érzelmi vihar miatt.
A gyermek születése után azonban Heather mégsem tudja magát tartani a korábbi döntéséhez, amikor meglátja újszülött gyermekét. Amerikában megvan a joga a szülőnek, hogy úgy adja örökbe a gyermekét, hogy tartja vele a kapcsolatot, és Heather dönt, csak akkor adja oda Greace-nek, ha elfogadja a havi egy kapcsolattartást. Ez a magyar rendszerben leginkább a nevelőszülőségre hasonlít. Így a két nő élete teljesen összefolyik.
Nevelőszülőként sok mindenre rávilágított ez a könyv. Hiszen a nevelőszülők azok, akik állnak mind a két oldalon. Amíg van kapcsolattartás, ők azok akik a vér szerinti anya helyett nevelik a gyermeket, s amikor elérkezik a hazagondozás, vagy a végleges sorsrendezés és az örökbe adás, hirtelen átkerülnek a másik oldalra és az addig olyan nagyon szeretett gyermeket át kell adniuk másnak.
Minden nevelőszülőnek és örökbefogadó szülőnek ajánlom ezt a könyvet. Segít megérteni a másik oldalt, és megmutatja, hogy az ellenségeskedés nem a legjobb út, hiszen mindenki egyet akar, hogy a gyermeknek a legjobb legyen.