Barion Pixel

Hogy a nyári szünet ne nyűg legyen!

Egyre több szülő közösségi oldalán látok nyári szünet visszaszámláló alkalmazást, és mémek egész sorozata kering ilyenkor a neten, hogy a szülőknek mekkora teher, hogy a gyerekek otthon vannak egész nap, és “rágják a szülők húsát”.

Íme egy kis segítség, hogyan töltsétek meg a nyári szünetet.

Programok

Az ország régiói között ebben nyilván komoly eltérések vannak, de akár a Balaton körül, akár Budapesten rengeteg ingyenes gyerek program fellelhető. Azonban a vidéki városokban is találunk nagyszerű játszótereket, ahol a gyerekek kedvükre kirohangálhatják magukat.
Szinte minden településen elérhetők napközis táborok, iskolákban, óvodákban Erzsébet táborok, ahol szintén érdekes programokkal várják a nyári szünetben a gyerekeket.
Nézzünk szét a környéken, és tervezzük be előre ezeket a táborokat és programokat.

Utazás

Ha megoldható, autó helyett menjetek vonattal, és vigyetek magatokkal kártyát, például egy csomag UNO-t. Mi legutóbb egy Szombathely-Budapest távot játszottunk végig. Aztán hazafelé már csak a gyerekekben maradt ehhez erő, de a vonatúton nem végig nyűglődtek, hanem végig játszottak, csak közben kellett rájuk szólni, hogy halkabban vigadjanak. De így mindenki élvezte a több mint két órás utazást.

Minőségi idő

Elő a társasjátékokkal! Neked melyik volt a kedvenced gyerekkorodban? Való már a gyerekeidnek?
Játsszatok!

Úgy érzed kicsik még a gyerekeid a társasjátékokhoz?
Akkor válasszatok a kooperatív társasjátékok közül. Ilyen például a Rókanyomon, vagy a Hop! Hop! Hop! nevű játék.

Legyen anya-lánya, apa-fia program

Anya! – kiált utánam minap a 8 évesem. Hol van apa? Apa kell ehhez, mert ehhez te nem értesz – hangzott el a kérdés. Minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor már nem csak anya kell, és mindenhez csak ő a jó, hanem bizony van, amihez Apa kell. Főleg a fiúk életében egy lényeges váltás ez, hiszen a személyiség fejlődésükben elindul a férfivé válás folyamata.
Figyeljünk erre, és ha elérkezik a nyár, ez ideális idő arra, hogy legyenek apa-fia pillanatok:
– menjenek el együtt horgászni,
– csak ketten túrázni,
– aludjanak sátorban ketten kint a kertben.

Csináljanak fiús dolgokat. Életre szóló élményt adtok ezzel a gyerekeiteknek. És ezek azok a pillanatok, amikor már komoly beszélgetéseket is le lehet folytatni a gyerekekkel az élet nagy dolgairól.

Kísérletezzünk a szabadban

Ehhez szintén a nyár a legalkalmasabb idő. Kint, a szabadban bátran lehet koszolni, így nem a lakás látja kárát a mókázásnak, ami után hosszas takarítás szegi mindenki kedvét.  Ovisokkal a legizgalmasabb és egyben leglátványosabb kerti kísérletünk a vulkánkitörés.
Hozzávalók:
Kicsi (Kubus) műanyagflakon, a tetejét érdemes levédeni. A homokozóban egy homokhegy aminek a közepébe beleállítjuk a kis flakont. Ebbe szódabikarbónát szórunk, amire 10 csepp piros ételfesték kerül, majd ecetet töltünk bele és várjuk a hatást. A siker pedig garantált, és az “Újra” felkiáltás sosem marad el!

Mesenézés együtt

Süssetek popcornt hozzá, és máris kész minden a jó kis mozizáshoz otthon. Beszéljétek meg előre, mit néztek, mert ha bekapcsoljuk a tv-t, hogy keressünk valami jó műsort, annak mindig egy egész délutános, soha véget nem érő képernyőidő a vége. Ha előre megbeszélt mesét néztek, vagy néznek a gyerekek, akkor így a gyerek számára is egyértelmű, hogy a mesenézés ideje mikor ér véget. Pontosan akkor, amikor a mesének vége van, s akkor ki kell kapcsolni a tv-t.

Hívjuk át a barátait játszani

Gyereknek gyerek a barátja, hadd játsszanak, focizzanak, Barbizzanak együtt. Addig meg az anyukák is leülhetnek meginni nyugodtan egy kávét az árnyékban. Jó pihenést és feltöltődést kívánok nektek a nyári szünetre!

 

Használjátok ki az időt. Olyan hamar felnőnek!