Egy nevelt gyermek érkezése – hogyan hat a családra?

Talán nincsen még egy olyan hivatás, mint a nevelőszülőség, ahol ha a család egyik tagja “állományba” kerül, akkor valójában az egész családja a közvetlen munkatársa lesz.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ma erről hoztunk nektek egy cikket, egyik nevelőszülőnk személyes példáján keresztül.

Mielőtt belevágtam volna a nevelőszülőségbe, a férjemmel teljes mértékben összhangban voltunk a döntést illetően. Nyilván pontosan láttuk előre, hogy ha egy gyermek érkezik a családunkba, az nem lehet csak az “én gyerekem” vagy feladatom, hiszen egy meglevő családi stukatúrába érkezik a kicsi. A mi helyzetünkben két vér szerinti gyermek mellé érkezett, akik akkor voltak 3 és 6 évesek, így a saját szintjükön velük is meg kellett beszélni, hogy mit gondolnak arról, hogy a családunkba befogadunk egy kisbabát.

Hozzánk egy 11 hetes baba érkezett, azonban már az ismerkedés 5 hete folyamán is bevontuk a fiúkat, ugyanis az ő szempontjukat tartottuk az elsődlegesnek, hogy hogyan viszonyulnak a kicsihez. Így együtt jártunk be heti egyszer a csecsemőotthonba barátkozni. Otthon minden este a baba volt a téma elalvás előtt, és izgatott várakozás lengte körül a családunk mindennapjait: mikor készül már el a határozat és hozhatjuk végre haza a kicsit?

Várták az érkezését, azonban tisztáztuk – amit főleg a három évesünk hangsúlyozott később sokszor – hogy mi négyen vagyunk egy család, és a baba csak a nevelt gyerek. A nagyobbik fiunk pedig a baba hazaérkezésétől kezdve mindenki felé úgy kommunikálta az új helyzetet, hogy mi négyen együtt vagyunk a baba nevelőszülei.

A férjemmel is megosztottuk a baba körüli teendőket. Igazából teljesen úgy működtünk tovább, mint egy család, ahova megérkezett a következő gyerek. Mindketten stabilan megmaradtunk a saját szerepünkben anyaként és apaként baba életében is.

A gyerekek óvodai családrajzából is a teljes elfogadás tükröződik.

Azoknak, akik jelenleg gondolkodnak a nevelőszülőségen, azt javasoljuk, hogy az első és legfontosabb, hogy azt gondolják át, hogy hol lesz a helye a gyermeknek a családban. Tudják-e családként fogadni őt, és teljes értékű családtagként elfogadni, amíg a nevelésével meg vannak bízva. Hiszen minden gyermeknek minden életszakaszban szüksége van családra, anyára és apára egyaránt.

A környezetünkben nagyon sok olyan nevelőszülő családot láttunk, ahol végül a házasság vagy kapcsolat végét jelentette az, amikor az egyik fél nevelőszülő lett, és a másik fél nem tudott, vagy akart ebben részt venni.

Az is fontos, hogy az ismerkedés fázisában, amennyiben van saját gyermek, be kell vonni, hogy időben kiderüljön, hogy a gyerekek megtalálják-e a közös hangot, be tudják-e fogadni az új jövevényt a családba. Mert sokkal jobb, ha az ismerkedés alatt derül ki, hogy a családban levő gyermekek nem tudják elfogadni ezt a helyzetet, mintha erre csak akkor derül fény, amikor a gyermek kihelyezése már megtörtént a családba.