A nevelőszülőkhöz elhelyezett gyerekek többsége halmozottan hátrányos helyzetű családokból érkezik meg a nevelőszüleihez. Többszörösen traumatizáltak, fejlődésükben komoly elmaradásokat mutatnak és szocializációjukban sem az életkoruknak megfelelőek.

A nevelőszülők szinte kivétel nélkül találkoznak azzal a ténnyel, hogy a gyerekek magukról rendkívül negatívan gondolkodnak, mivel az évek alatt sérült az önértékelésük és az autonómia élményük.

Minden gyermeknek van egy előtörténete, amit kötelező megismernie és tudomásul vennie a leendő gondozójának, legyen szó akár nevelőszülőről, akár örökbefogadó szülőről. Nem tekinthetnek rá úgy, mintha az egy másik gyerekkel történt volna.

A gyermekek életük első egy évében kapnak egy kötődési mintát. Ha családból érkeznek, akkor a családban jellemző kötődési mintát, ha viszont csecsemő otthonból, akkor nagy valószínűséggel semmilyet hiszen ott hiányzik számára az állandó szerető személy, aki mindig, minden körülmények között reagál az ő szükségleteire. Az így nevelkedő gyermekek esetében szinte kivétel nélkül kötődési zavarral nézünk szembe. Az, hogy ez a minta átírható-e, leginkább a gyermek életkorától függ. Egy kicsi gyermek kötődési zavara, amennyiben nem történik sűrűn gondozási hely változás, korrigálható, azonban az évek előrehaladtával már egyre nehezebb dolgunk van. Tehát ha az édesanyjával, vagy születése után egy szerető személlyel nem élte át az “ősbizalom” állapotát, később másokban is nehezen fog tudni bízni és ez egész életében minden kapcsolatára kihat majd.

Ezért a nevelőszülőhöz vagy örökbefogadó szülőhöz való kötődés kialakulása sem mindig zökkenőmentes. A súlyos kötődési problémával küzdő gyermek nem tud megfelelő kapcsolatot kialakítani, próbál ugyan megkapaszkodni, de sok esetben a viselkedésével pont az újabb és újabb elutasítást éri el, amivel megerősödik benne a “nem vagyok szerethető” érzés.

A nevelőszülőhöz való kötődés kialakulását tehát a következők befolyásolják:

– a gyermek életkora

– a nevelésbe vételt megelőző időszakból származó lelki sérülések

– a nevelésbe vétel traumája

– a csecsemő / gyermekotthonban eltöltött idő hosszúsága, ebből fakadó problémák

– az intézményben a nevelők személyisége, nevelési gyakorlata

– a gyermeknek a vérszerinti családdal való kapcsolata

– a nevelőszülő saját családja

Érkezés után fontos, hogy a nevelőszülő biztonságot nyújtson, empatikusan viszonyuljon a gyermekhez, ami komoly türelmet igényel tőle. Majd egy idő után azt veszi észre, hogy miután a gyermek kezdi magát biztonságban érezni a nap bármely szakában, akár egy nap százszor is megkérdezi az nevelő anyjától, hogy: “Itt vagy? És itt is maradsz?”

Ha ezt kérdezi, tudhatjuk, megérkezett, de a félelem, hogy ezt az szeretetkapcsolatot elveszítheti, ott dolgozik benne még nagyon sokáig.