Az iskolatáskát még le sem teszi, már mondja: „Mindenkit meghívtak, csak engem nem.” Máskor csak annyit hallunk, hogy egyedül volt a szünetben, vagy megint nem talált párt magának a feladathoz.
A nevelőszülő ilyenkor legszívesebben azonnal megoldaná a helyzetet. Felhívná a pedagógust, beszélne a másik szülővel, vagy gyorsan szervezne egy közös programot. Mielőtt azonban cselekednénk, érdemes megállni a gyermek mellett, és megérteni, mi történt vele.
A közösséghez tartozás hétköznapi élményekből épül: van, aki mellém ül, számítanak rám a játékban, és észreveszik, ha hiányzom. A nevelőszülői családban élő gyermek számára is fontos, hogy az otthonán kívül megtalálja azokat a kapcsolatokat, amelyekben elfogadják és szívesen látják.
Először hallgassuk meg, milyen volt neki
„Biztosan nem úgy gondolták.”
„Ne foglalkozz velük!”
„Majd lesznek más barátaid.”
Ezekkel a mondatokkal gyakran vigasztalni szeretnénk. A gyermek azonban könnyen úgy érezheti, hogy még nem értettük meg, mennyire fájt neki az eset.
Kezdhetjük inkább azzal, amit az érzéseiből észreveszünk:
„Nagyon rosszul esett, hogy kimaradtál.”
„Úgy látom, csalódott vagy.”
„Elmeséled, hogyan történt?”
Hagyjunk időt a válaszra. Lehet, hogy először csak néhány mondatot mond, és később jutnak eszébe további részletek. A történet megértésében segíthet, ha nyugodtan kérdezünk: kik voltak ott, mit mondtak, mi történt előtte és utána?
Közben figyeljünk arra, hogy a beszélgetés ne váljon kikérdezéssé. Elsősorban arra van szüksége, hogy érezze: komolyan vesszük, amit átélt.
Keressük meg, melyik helyzet nehéz számára
A „nincsenek barátaim” mögött sokféle tapasztalat állhat. Lehet, hogy a gyermek szeretne csatlakozni, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Talán egy korábbi vita után maradt egyedül. Előfordulhat az is, hogy rendszeresen elutasítják vagy csúfolják.
Más segítségre van szükség ezekben a helyzetekben. Ezért érdemes a konkrét pillanatokat megismerni.
Könnyebben kapcsolódik egyetlen társához, mint nagyobb csoporthoz? A szabad játékban bizonytalan, miközben egy közös feladatban jól együttműködik? Van olyan gyermek, akiről szívesen mesél? Mikor érezte legutóbb jól magát a többiekkel?
Ezekből a részletekből kiindulva olyan lehetőséget kereshetünk, amely számára is vállalható.
A kapcsolódás apró lépéseit is lehet gyakorolni
A barátkozás sok kis készséget kíván. Oda kell menni valakihez, megszólítani, bekapcsolódni a játékba, kivárni a sorunkat, jelezni, ha valami nem jólesik. Ezeket otthon, nyugodt helyzetben is gyakorolhatjuk.
Bábokkal vagy szerepjátékkal kipróbálhatunk néhány egyszerű mondatot:
„Beszállhatok én is?”
„Van még hely a csapatban?”
„Ha befejeztétek, játszhatok veletek?”
„Ezt nem szeretem. Kérlek, hagyd abba.”
Azt is megbeszélhetjük, mit tehet, ha valaki éppen nem szeretne vele játszani. Kereshet másik társat vagy tevékenységet, és fordulhat egy megbízható felnőtthöz.
A gyakorlás akkor segít igazán, ha nem újabb teljesítményhelyzetként éli meg. Lehet benne humor, szerepcsere, közös ötletelés. A cél, hogy legyen néhány használható mondata, amikor elbizonytalanodik.
Egyetlen jó kapcsolat is értékes
Felnőttként könnyű a népszerűségből megítélni, hogyan boldogul egy gyermek. Hány meghívást kapott? Hányan keresték a szünetben? Van-e nagy baráti társasága?
A gyermeknek azonban lehet, hogy egyetlen nyugodt, kölcsönös kapcsolat jelenti a legtöbbet. Valaki, akivel ugyanazt szereti játszani, aki mellé szívesen ül, és akivel újra találkozni szeretne.
Ha ő is örülne neki, szervezhetünk rövid közös játszást egy társával. Egy előre megbeszélt, egyszerű program megkönnyítheti a találkozást: társasjáték, építés vagy közös séta a játszótérre.
Érdemes olyan elfoglaltságot választani, amelyben mindkét gyermek találhat örömöt. A barátság alakulását közben hagyjuk a saját tempójában haladni.
A pedagógussal a konkrét helyzetekről beszéljünk
Ha a gyermek gyakran marad egyedül, vagy visszatérően nehézségei vannak a társaival, fontos egyeztetni a pedagógussal.
Segíthet, ha általános minősítések helyett pontos megfigyeléseket viszünk a beszélgetésbe: „Azt meséli, ezen a héten többször egyedül töltötte a szünetet. Ön mit lát ebből?”
Közösen kereshetünk olyan megoldásokat, mint az átgondolt párosítás, egy kisebb csoportos feladat vagy a szabadidős helyzetek figyelmesebb kísérése. Beszéljük meg azt is, mikor térünk vissza arra, változott-e a helyzet.
A gyermek támogatásához a pedagógusnak a jelenlegi nehézségeit és a bevált segítséget fontos ismernie. A személyes múltjának részleteit közben továbbra is óvhatjuk.
A bántást nem kell eltűrnie a beilleszkedésért
Fontos különbséget tenni egy egyszeri nézeteltérés és a visszatérő csúfolás, megalázás vagy kirekesztés között. Ha rendszeresen bántják, a felnőttek feladata közbelépni és gondoskodni a biztonságáról.
Mondjuk ki egyértelműen: „Jól tetted, hogy szóltál. Segítünk rendezni ezt.”
Egyeztessünk az intézménnyel a konkrét eseményekről, a szükséges lépésekről és arról, kihez fordulhat a gyermek napközben. Őt is vonjuk be a beszélgetésbe az életkorának megfelelően: tudja, mit fogunk tenni, és mondhassa el, mitől tart.
Nem várható el tőle, hogy a közösséghez tartozásért cserébe elfogadja a bántást, vagy olyan személyes kérdésekre válaszoljon, amelyekről nem szeretne beszélni.
Otthon is érezze, hogy jó vele lenni
A nehéz közösségi élmények mellett különösen értékesek lehetnek azok az otthoni pillanatok, amelyekben a gyermek megtapasztalja: kíváncsiak rá, örülnek a társaságának, és számít a véleménye.
Ehhez nem szükséges minden délutánt a barátkozás elemzésével tölteni. A közös főzés, egy játék vagy egy beszélgetős séta is lehet olyan idő, amikor egyszerűen jó együtt lenni.
A közösségi kapcsolatok alakulását nem tudjuk helyette irányítani. Meghallgathatjuk, gyakorolhatunk vele, lehetőségeket teremthetünk, és közbeléphetünk, amikor védelemre van szüksége.
Így a csalódások idején is maradhat egy biztos tapasztalata: amit érez, fontos, és a nehéz helyzetekben számíthat ránk.
