Sokan kérdezik, hogy nem féltem-e a gyerekeimet amiatt, hogy a nevelőszülőségem miatt sérülnek, és olyan terhelésnek teszem ki őket, amire nincsenek felkészülve.

De mit tanultak a gyerekeim az évek alatt?

Társadalmi szerepvállalás:

Az első pillanattól kezdve bevontuk őket a folyamat minden egyes részébe. Látták a csecsemő- és gyermekotthont, ahonnan érkeznek hozzánk a nevelt gyerekek, és látták, hogyan élnek ott a
gyerekek. Sokáig csak „baba gyűjtőnek” hívták a csecsemőotthont. Ez nagyon sok beszélgetésre adott lehetőséget, hogy elmondjuk és megmutassuk nekik a világnak azt az arcát, amit nem látni a reklámokban. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy amink van, azt osszuk meg másokkal, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy szerető családban éljen.

Harag elengedése:

Míg én sokáig rágódom dolgokon, gyakran rácsodálkozom, hogy a gyerekeknél egy-egy összeveszés sosem tart több tíz percnél. Ha megvan a baj, jön a sírás, ordítás, kiabálás – van, hogy odacsapnak egymásnak –, de tíz perc múlva úgy játszanak újra, mintha mi sem történt volna.

Türelem és empátia:

A saját gyerekeim életében rácsodálkozom, hogy mennyire sokat tanulnak, és profitálnak abból, hogy vannak nevelt testvéreik. Ennek köszönhetően sokkal több interakcióba kerülnek más gyerekekkel. Ez talán a sokgyerekes családok jellemzője is, de azt is látom, hogy az így szerzett tudást tovább viszik más környezetekbe is: a buszon, a játszótéren,
vagy éppen az iskolában. Ezáltal sokszorosítják azt a türelmet és empátiát, amit mi otthon gyakorlunk a nálunk nevelkedő gyerekek felé.

Öröm az apró dolgokban:

Örülnek egymás sikereinek. Sokszor ők hívják fel a figyelmemet arra, hogy a nálunk nevelkedő kisfiúnak sikerült valami, amit eddig nem tudott. Ezek a pillanatok rávilágítanak, hogy az apró sikerek is óriási örömöt tudnak adni, ha észrevesszük őket.

Elengedés:

Talán ez a legnehezebb része a nevelőcsaládi életnek. Megtanulják, hogy az emberi kapcsolatok nem mindig tartanak örökké, és van, amikor a másik érdeke az, hogy elengedjük. Ez egyfajta gyász, ami az életünk része, még akkor is, ha nem szeretnénk, hogy az legyen. Fontos, hogy legyenek ezzel kapcsolatban megküzdési stratégiáink, és ezt meg is tanítjuk nekik.

Bár a nevelőszülőség kihívásokkal teli, olyan személyes fejlődést ad a gyerekeinknek, amit máshonnan nehezen lehetne megkapni. Ez egy olyan életút, amely megtanítja őket arra, hogy jobb, elfogadóbb és segítőkészebb emberekké váljanak.