Barion Pixel

Kreatív megoldások a kötődés erősítésére

Most, hogy családunkba egy három éves kisfiú érkezett, elő kellett vennem minden kreativitásomat, hogy közel kerülhessek hozzá. Minden érintést elutasított, hiszen az otthonban a nevelőknek nem volt ideje és lehetősége a gyerekeket babusgatni.

Ma ezeket a tapasztalatokat osztom meg veletek.

A kezdeti időszakban azokat a mondókakat vettem elő, ahol az érintés jelen van, de csak megfogom a kezét, a lábát:

Kipp kopp kalapács,

kicsi kovács, mit csinálsz?

Sárga lovat patkolok,

arany szeggel szegelem.

A játék a következőképpen zajlott: Megkértem, hogy feküdjön a hátára és először a jobb, majd a bal talpán “kalapáltam” a mondóka alatt.

2.

Húzz-húzz engemet, én is húzlak tégedet,

Amelyikünk elesik, az lesz a legkissebbik.

A játék a következőképpen zajlott: Szembe ültünk egymással, megfogtuk egymás kezét és húztuk egymást hol egyik kezünkel, hol a másikkal.

3.

Gryllus Vilmos biciklizős dalára játszottuk a következőt: A hátára feküdt és tekertem a lábait, mintha bicikliznénk.

4.

A Csip-csip csóka szintén ezt a közelséget szolgáló mondóka

5.

Az ölelést pedig a következővel tanítottam meg neki:

Így kegyeg az óra, tik-tak jár,

Benne a manócsaka kalapál.

Ha megáll az óra és nem jár,

Alszik a manócska és nem kalapál.

 

Magammal szemben az ölembe ültettem, jó szorosan átöleltem és dőltem vele jobbra-balra, a mondóka ritmusára.

Mindegyiket nagyon szereti és kéri többször is, hogy játsszuk őket. És a játék közben épült a kapcsolat, megtapasztalta, hogy az érintés jó dolog, és már mondóka nélkül is kéri az ölelést. Fél év alatt az ölbeli játékok segítségével eljutottunk odáig, hogy szinte úgy viszonyul a testi érintéshez, mint a születésük óta családban nevelkedő társai.