Nem tudom, ki hogy van vele, de itthon lenni jó! Ezt bátran kijelenthetem.
Nagyon szép minden, amit látok. Igaz, hogy jeleznem kell, ha unom az ágyat, de szerencsére anyukám mindig a közelben van és még sírnom sem kell nagyon, máris felvesz. Megmutatja nekem a falon a képeket, a szekrényben a ruhákat és a játékokat is, amik rám várnak, ha nagyobb leszek.

Én nem tudom, mikor leszek nagyobb, de már nagyon várom, mert rengeteg színes valami van a sarokban, amikhez sehogy sem férek oda. Egyelőre hiába nyúlok értük, mind elérhetetlen. Ezért kapálózom a lábammal és a felettem lógó puha dolgokba rúgok, amekkorát csak bírok. Azok szállnak, pörögnek és nagyon viccesek. Ilyenkor hangosan nevetek, de anyukám is, aki közli, hogy elképesztően édes vagyok. Ettől elpirulok én, a nagyon édes, majd valami melegség keletkezik a szívem körül, amit nagyon szeretek.
Szeretnék pár szó szólni a szakállas fickóról is, aki biztosan itt lakik, mert minden este bejön hozzám, felvesz és szúrós arcát a mellkasomhoz dörgöli. Ez csiklandoz engem, és még hangosabban nevetek, amit ő nagyon szeret. Csak azt nem díjazza, ha bekakilok. Ilyenkor messzire eltart magától és hívja az anyukámat, mert szerinte ő jobban boldogul velem. 

Tegnap este azonban nem csak csikizett, meg beszélt hozzám azon a fura mély hangján, hanem közölte, hogy szeretne megfürdetni, elvégre ő is részt akar venni az ilyesmiben. Anyukám erre hangosan kacagott és közölte, hogy ő nem bánná, ha a pelenkázásban is ennyire részt akarna venni. De a férfi erre csak morgott valamit.

Amikor elkészült a fürdővizem, anyukám fölém hajolt és azt mondta, vár engem egy kis meglepi, azzal kezdett is kicsomagolni. Fáztam, ezért azonnal legörbült a szám. A fürdés amúgy sem a kedvencem, a buborékok kisé megijesztenek. Erre jött a szakállas fickó és azt mondta, tündérke, most pedig lubickolni fogsz apukával. Szóval ő az apukám. Most már így fogom nevezni, habár anyukám azt mondja rá, hogy Gábor meg, hogy drágám. Lehet, hogy egyszer majd én is így fogom szólítani? Nem tudom, ezeket a dolgokat még meg kell tanulnom.

Amikor megláttam a sárga kiskádamat, arra gondoltam, remélem, erősen tart engem ez a fickó, bocsánat az apukám, mert nem szeretnék a buborékokban elmerülni.

De nem kellett tartanom semmitől. Nagy, erős kezében szinte elvesztem. Finoman csorgatta rám a vizet és egy puha kendővel érintette meg a bőröm, de olyan finoman, hogy szinte semmit sem éreztem. Megmosta a fejecském, sőt a fülem is, de a nyakamat is megcirókálta. Közben valami dalt dudorászott, ami nagyon kedvemre volt.

Azt mondta, alig várja, hogy majd egy nagy vízben megtaníthasson úszni, de előtte kerékpározni fogunk hegyen, völgyön keresztül. Fogalmam sem volt mi az a kerékpár, de a tekintetéből azt szűrtem le, hogy biztosan érdekes dolog, ha ő annyira szereti. Megint eszembe jutott anyukám, aki miközben etet, hogy mindig odasúgja, hogy egyek szépen, mert akkor nagyra növök. Én meg szeretnék mielőbb nagy lenni, mert úgy érzem, nagyon sok kaland vár rám kettejükkel együtt.

Amikor befejeztük a fürdést, anyukám bekent a szokásos kenceficékkel és azt mondta, nálam szebbet sose látott, és nem győz hálát adni az égnek, hogy az övéké lehetek. Én pontosan ezt gondoltam, és a nagy örömben, azonnal be is pisiltem. Nem bántam, nem is jeleztem, mert tudtam, hogy azonnal finom ennivalót kapok és az a kis pisi nem zavart senkit a pelusban. Amikor felemelt, és a drágám kezébe rakott azzal, hogy tartson addig, amíg hozza a cumisüveget, akkor apukám megpuszilta az arcom és úgy, de úgy ragyogott a szeme, hogy menten tudtam, hogy szeret engem. Kinn lassan sötét lett, és nekem gyorsan leragadt a szemem evés után. Büfizem egy jót, de már azt is félálomban. Ahogy anyukám betakargatott, arra gondoltam, milyen jó is nekem, bár a pelusom kezdett újra megtelni…

fotó: Pinterest