Ismeritek a Péntekre új gyerek című könyvet? Bár, bevallom őszintén, nem mindennel értek egyet, amit a könyv a szülőknek ajánl nevelési eszközként, azért volt jó pár olyan dolog, amit alkalmazunk, aminek következtében egyre kevesebb vitánk van a gyerekekkel, és egyre kevesebbszer érzem azt, hogy kiborulok tőlük.

1. Ha megígérted, tartsd meg a szavad

Sokszor estem én is abba a hibába, hogy rábólintottam valamire, hogy “Persze, persze!”, miközben sejtettem, hogy nem fog beleférni a napba, majd este csalódott gyerekeket fektettem le aludni, akik még mindig várták a megígért dolgot, amire nyilván én már nem is emlékeztem.
Azóta odafigyelek, mire mondok igent, és ha tudom, hogy nem fér bele a napba, akkor úgy teszek rá ígéretet, hogy ma nem fog menni, de holnap ezzel kezdjük a napot.

2. Csak olyat mondok amit komolyan gondolok

Az előzővel összefügg, hogy ha azt mondtam, hogy indulunk haza, ők pedig meg se hallják, nem mondom azt, hogy “Jó, akkor itt hagylak!”, mert úgy is tudják, hogy nem hagyom ott őket. Olyat kell mondani, amit meg tudsz tartani.

3. Jutalmazás

Nálunk bevált a piros pontos rendszer – és következetesen odafigyelek, hogy be is legyen nekik rajzolva a megígért piros pont.

4. Amit már meg tud csinálni egyedül, azt nem csinálom meg helyette

Nekem talán ez volt a legnehezebb. Hiszen ha csecsemő kora óta nevelsz egy gyereket, akkor nagyon könnyű beleragadni abba, hogy mindent én csinálok. Én öltöztetem, én etetem, hiszen a létezése múlik azon, hogy én törődök vele. De amikor két évesen már nem hajlandó enni, amikor etetni akarom, és követeli a kanalat, és elérkezik az “én egyedül” korszak, akkor minden alkalommal ráébredek, hogy engedni kell egyedül enni, öltözi. A 6 évesnek engedni kell, hogy egyedül megcsinálja a fürdővizét, a 8 évesnek, hogy egyedül megkenje a vajas kenyerét, mert képes rá. És nem vagyok attól rossz vagy elhanyagoló szülő, ha ezeket engedem neki egyedül. Ez az az út, ami miatt majd önálló, önmagáról és másokról gondoskodni tudó felnőtté válik, aki bízik magában és a képességeiben, mert engedték kibontakozni.

5. Amit meg tud egyedül csinálni, azt pedig elvárom, hogy megcsinálja

Bár szinte megegyezik az előző ponttal, de nem teljesen ugyanaz. Mert az előző pont arról szólt, hogy ha valamit magától meg akar csinálni, és tényleg képes rá, és élvezi, hogy ezt már tudja, és szívesen csinálja, akkor nem akadályozom a kiteljesedésben. Itt viszont arra hívnám fel a figyelmet, hogy vannak olyan kötelezettségek, amik már
sokkal kevésbé izgalmasak, ám annál szükségesebbek. Ilyenek például az iskola táska bepakolása, a szennyes ruha szennyes tartóba tevése, a játékok elpakolása, ha már nem játszik vele, a cipők szépen egymás mellé helyezése, és folytathatnám hosszasan a sort. És ezek is az ő feladatai, amiket az életkor előrehaladtával igenis el lehet várni
a gyerekektől, és nem a szülők feladata, hogy egész nap, mint egy robot, menjenek a gyerek után és pakoljanak utána.

+ 1:

Amíg “A” nincs letudva, nem lépünk “B”-be – pl: amíg nem rakodik el maga után, nem kapcsolhatja be a tv-t.