Te legyél az anyukám!

Kicsit unatkozom már a hosszú várakozásban, de csak azért, mert én a legjobbat akarom. Inkább türelmes leszek, nézelődöm, lesem a jelölteket és egyszer biztosan megtalálom a helyet, ahová menni szeretnék. Senki se higgye, hogy ez könnyű dolog, mert a tökéletest meglelni cseppet sem egyszerű. A tökéletes anyuka persze csak számomra lesz majd az, mert én őt választom.

Ülök egy hatalmas, kék szobában és azon töprengek, milyen lesz, aki a testében hordozni fog. Fura, hogy nem sejti, hogy én leszek majd neki, és sokáig nem fog tudni rólam semmit. Én azonban, ahogy kiválasztom őt, attól a pillanattól kezdve szeretem. Nem a haját, a szemét, vagy a mosolyát, hanem azt, hogy én leszek neki és ezáltal ő az anyukámmá válik.

Egyik nap jön valaki és magával visz. Azt mondja, mutat nekem valakit, aki illene hozzám. Úgy gondolja, boldog lennék nála. Amikor meglátom, azonnal tudom, hogy igaza van. Egy barna hajú, nevetős lány látok, aki nagyon fiatalnak tűnik.

Kísérőm elmondja, hogy a földi mosoly mögött tengernyi szomorúság lapul, mert ez a kedves lány és párja már két babát elveszített. Ketten fordultak vissza, mert úgy érezték, mégsem jött el annak az ideje, hogy családba költözzenek. Ez fájdalmas döntés volt. Nekik is és a lánynak is, aki tele volt reménnyel. A fiú is nehezen vigasztalódott meg.

Karácsony előtt döntöttek úgy, hogy leteszik a szomorúság vastag köpenyét, és megpróbálkoznak újra. Én akkorra már pontosan tudtam, hogy véget ért égi létem, és a földre kerülök. Izgatott vagyok, és nem tudok másra gondolni, mint arra pillanatra, amikor elkezdődik az az élet, amit valóban életnek hívnak. Ha jól számolom, akkor kuckózásom szeptemberig tart és majd egy szép ősz eleji napon meglátom a napsugarat, amelyet idefentről is csodálhatunk, de sose érezzük melegét.

Régóta mélázom azon is, vajon rossz-e a jövendő anyukámnak, hogy nem sejti, ki vagyok, azt sem, hogy fiú-e vagy lány. Vicces, hogy azt sorolja, neki mindegy, én viszont már tudom, hogy kislány leszek, kislány lélekkel költözöm az ő testébe.

Kísérőm kéri, hogy jól gondoljam meg, akarok-e menni, mert nem akarják, hogy megint összetörjön a fiatal pár szíve. Megérdemlik, hogy gyerekük legyen és szerinte pontosan olyanra vágynak, mint én. Ebbe a dicséretbe belepirulok és bólogatok. Én aztán meg nem bánom, ha elindulok, már most átmelegszik mindenem, ha őket látom.

Tudom, hogy a szobámat is tervezik már és nem sejtik, hogy én mindent látok és hallok. Én nekik Lili leszek, de ők egyelőre még nem mernek nevet adni nekem, nehogy megint bú lepje be a mindennapjaikat. Legszívesebben odaüzennék nekik, de sajnos nem tehetem. Van egy szabály, amit nem lehet áthágni. Annyit tehetek csak, hogy olykor-olykor megjelenek leendő anyukám vagy apukám álmában, és megmutatom magam, de csak egy pillanatra, egy olyan villanásnyira, hogy a végén ne tudják biztosan, hogy valóban láttak-e. Ez itt így megy, nem tehetek mást. Már az is boldogság, hogy ennyit szabad.

Jó érzés látnom, mennyire figyelnek egymásra. Sokszor megölelik egymást és esténként összebújnak. Biztosan jó lesz köztük lennem, mert sugárzik belőlük a szeretet. Még itt fenn is érzem.

Boldog vagyok és izgatott a kivételes út előtt. Még pár nap és kísérőm int, eljött az idő, indulnom kell. Egy hideg téli estén, amikor a ködtől alig mozdul a világ, én útra kelek. Annyira parányi vagyok, hogy láthatatlan módon veszem birtokba az életet. Egyelőre senki nem tud rólam, A titok, ahogy átlépek ebbe a világba, még ismeretlen mindenki számára.

Csend van, puha meleg és én megérkezem, hogy szerethessem az anyukám és az apukám, meg ők is engem. Még nem sejtik, hogy mekkora öröm nekem, hogy őket választhattam.

Pár hét múlva a szép barna lány sikítva rohan ki a fürdőből és azt kiabálja, hogy anya lesz. A fiú elmosolyodik, és megöleli. Bár szólhatnék neki, hogy merjen örülni, itt maradok és velük leszek, ameddig csak tehetem.

Addig meg múlnak a hetek, hónapok és lassan megértem, hogy odakint vár a napsugár, ideje elhagynom a fészket, hogy anyukám és apukám karjába költözzek. Szervusz világ, érkezem!

fotó: Pinterest