A nevelőszülői rendszer egyik legfontosabb feladata, hogy biztonságos családi környezetet nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik ezt a saját családjukban nem kaphatták meg. Amikor erről beszélünk, a fókusz természetesen a gyermekeken van. De van egy másik szereplő is, akiről jóval kevesebb szó esik: maga a nevelőszülő.
Pedig az, hogy egy gyermek valóban biztonságban tud-e fejlődni, nagymértékben azon múlik, hogy az őt nevelő felnőtt mennyire van biztonságban.
A nevelőszülőség jóval több, mint gondoskodás. Ezek a családok gyakran traumát átélt gyermekeket fogadnak be, akiknek viselkedése, érzelmi reakciói és szükségletei eltérnek az átlagostól. A mindennapok része lehet a dühkitörés, a szorongás, a kapcsolati nehézség vagy az iskolai kudarc. A nevelőszülőnek mindeközben jelen kell lennie, szabályoznia kell, megértenie, és sokszor újra és újra ugyanazt a biztonságot kell felépítenie.
Ehhez nem elég a jó szándék. Ez szakmai, érzelmi és gyakorlati szempontból is komoly terhelést jelent.
A rendszer biztosít bizonyos kereteket és támogatási formákat. Van nevelőszülői tanácsadó, vannak képzések, szakmai kapcsolattartás, és elérhetőek bizonyos szolgáltatások is. A valóság azonban sok esetben ennél összetettebb. A nevelőszülők gyakran szembesülnek azzal, hogy a szükséges fejlesztésekre hosszú várólisták vannak, a szakemberekhez nehéz hozzáférni, és bizonyos helyzetekben gyors, azonnali segítségre lenne szükségük – amit nem mindig kapnak meg időben.
Ilyenkor a nevelőszülő marad egyedül a helyzettel. Döntéseket hoz, próbál jól reagálni, miközben folyamatosan ott van benne a kérdés: jól csinálom?
Ez a fajta láthatatlan teher ritkán jelenik meg a felszínen. Nem mérhető egyszerűen, nem mindig dokumentált, mégis nap mint nap jelen van. A folyamatos készenlét, az érzelmi bevonódás és a bizonytalanság kezelése hosszú távon kimerítő.
Fontos kimondani, hogy a nevelőszülők támogatása nem másodlagos kérdés. Nem kiegészítő eleme a rendszernek, hanem annak egyik alapfeltétele. Egy megtartott, támogatott nevelőszülő stabilabb kapcsolatot tud nyújtani, jobban reagál a gyermek szükségleteire, és hosszabb távon is képes vállalni ezt a feladatot.
Amikor a nevelőszülőt támogatjuk, valójában a gyermeket támogatjuk.
Talán érdemes a kérdést egy kicsit átfogalmazni. Nem csak azt kell megvizsgálnunk, hogy mit várunk el a nevelőszülőktől, hanem azt is, hogy mit adunk nekik ahhoz, hogy ezt valóban meg tudják tenni.
