Minden állami gondozásba kerülő gyermek életében talán a legfontosabb az lenne, hogy időben kerüljön jó helyre.

Miért?

Ismerd meg Anett történetét (a nevet természetesen megváltoztattuk.)
Amikor betöltötte a 18. életévét, véget ért számára a gyermekvédelemben töltött idő. Úgy érezte, hogy soha senki nem törődött vele, vagy nem szerette őt. Több nevelőotthonban élt, mielőtt négyéves korában örökbe fogadták. De biztonságos családi otthon helyett évekig tartó bántalmazások és tragédiák jutottak neki.
Örökbefogadó anyja végül visszavitte a gyermekvédelem rendszerébe, ahol tinédzserként egy lakásotthonba került. Itt töltötte be a 18-at. Senkiben sem bízott, mert mindenki, aki valaha az életébe került, vagy elhagyta vagy
bántalmazta őt.

“Véleményem szerint a rendszer és az emberek csak akkor törődnek az állami
gondozásba kerülő gyerekekkel, amikor aranyos picike babák, de amikor elérik a
kamaszkort, már senkit sem érdekelnek. Azok az emberek, akiknek szeretniük kellett
volna, és meg kellett volna védeniük, cserben hagytak. “

Minél tovább marad bent egy gyermek a gyermekvédelmi rendszerben, mind a nevelőszülőhöz kerülése, mint az örökbe adása egyre valószínűtlenebbé válik, mert valóban, aki megteheti, hogy válasszon, kisbabát visz haza, hiszen még azok a gyerek traumatizálódtak a legkevésbé, és velük így talán kevesebb a feladat.

Nagyon nagy szüksége van a rendszernek olyan emberekre, akár szakemberekre, akik nevelőszülőként elköteleződnek azok felé a gyerekek felé, akik nem voltak annyira szerencsések, hogy már pici baba korukban rendeződjön az életük, és megfelelő családba kerüljenek.