A legtöbben természetesnek vesszük, ha egy gyermek kér: inni, enni, ölelést, segítséget.
De azoknál a gyerekeknél, akik hosszú ideig nem kapták meg, amire szükségük volt, a kérés maga is félelmetes lehet.
Mert aki korábban kérni mert – és semmit nem kapott, vagy még rosszabb, megbüntették érte –, az inkább megtanul hallgatni.

A bizalom egyik legelső jele: a kérés

A „Kaphatok még egy szeletet?” egy kívülállónak hétköznapi mondat. Egy nevelőszülőnek viszont sokszor egy mérföldkő.
Ez a mondat az első repedés a falon, amit a gyerek eddig maga köré épített.

„Nem volt szokása szólni. Csak nézett. Aztán egy nap megszólalt: »Éhes vagyok.« És én tudtam: ez nemcsak ételt jelentett. Hanem azt is, hogy most már tőlem kér.”
– egy nevelőszülő visszaemlékezése

Miért nem kérnek?

A kérés képessége önbizalomra és bizalomra épül. De ezek a gyerekek gyakran:

• Megtanulták, hogy úgysem jár.

• Megszégyenítették őket, amikor kértek valamit.

• Másodrendűként kezelték őket – nem voltak fontosak.

• Túlságosan sokszor csalódtak.

Ezért inkább lemondanak róla, hogy valamit szeretnének.

A „nem kérés” mögött sokszor szükség van

• A gyerek nem szól, hogy fázik – de remeg.

• Nem kér ölelést – de a válladnak dől.

• Nem kéri a kedvenc bögrét – de mindig azt választja, ha megkapja.

A legfontosabb ilyenkor: lássunk a viselkedés mögé.

Mit tehet a nevelőszülő? – A kérés újratanítása

1. Adj lehetőséget, hogy kérhessen, de ne kényszerítsd.
   Pl.: „Ha kérsz még egy szeletet, szívesen adok.”
   Ez választási lehetőség, nem nyomás.

2. Ismerd el a legkisebb próbálkozást is.
   „Köszönöm, hogy szóltál. Jó érzés, hogy elmondtad.”

3. Ne csak engedélyezz, hanem bátoríts!
   „Örülök, ha szólsz, mire van szükséged. Ez fontos nekem is.”

4. Légy következetesen válaszkész – akkor is, ha a válasz néha „nem”.
   Fontos, hogy a gyermek megtapasztalja: a kérése fontos, még akkor is, ha nem mindig teljesül.

Egy kis történet

„Két hónapig élt nálunk. Mindenki más mindig kért repetát, ő soha. Aztán egyszer rám nézett, és azt mondta: »Lehet, hogy még ennék. Csak ha maradt.« Mosolyogtam, és megtöltöttem a tányérját. Aznap este elalvás előtt azt mondta: »Köszi, hogy nem nevettél ki.« És tudtam: ez nem a vacsoráról szólt.”

Összegzés

A kérés nem csak egy szó – hanem egy bizalmi híd.
A gyerek, aki először mer kérni, azt üzeni:
„Most már elhiszem, hogy figyelsz rám. Hogy számít, amit mondok.”
Ez az első lépés egy olyan kapcsolat felé, ahol ő is lehet fontos, látható, szerethető.