Az óvoda ajtajában egy apró kéz még erősebben kapaszkodik az édesanyjába. A gyermek sír, tiltakozik, talán azt mondja, hogy nem akar bemenni. Az anya közben mosolyogni próbál, biztatja, hogy jó helyen lesz, játszhat a többiekkel, és ebéd vagy uzsonna után már érte is jön. Közben neki is összeszorul a szíve.
A beszoktatás nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Új hely, ismeretlen felnőttek, sok gyermek, más szabályok és új napirend várja az óvodást. Mindezt úgy kell felfedeznie, hogy közben egy időre el kell engednie annak a kezét, aki eddig a biztonságot jelentette számára.
Nem az elválás hosszúsága a legnehezebb
Egy kisgyermek még nem úgy érzékeli az időt, mint egy felnőtt. Hiába mondjuk neki, hogy délután három órakor érkezünk, ez számára még nem jelent valódi kapaszkodót. Sokkal érthetőbb, ha a nap eseményeihez kötjük a visszatérést:
– Miután megebédeltél, játszol és pihentél egy kicsit, jövök érted.
A gyermek legfontosabb kérdése valójában nem az, hogy pontosan mikor érkezünk. Azt szeretné tudni, hogy valóban visszajövünk-e érte. Újra és újra meg kell tapasztalnia, hogy amit megígértünk, az megtörténik. Anya vagy apa elköszön, elmegy – majd visszatér.
Ezekből az ismétlődő élményekből lassan bizalom épül.
A sírás nem azt jelenti, hogy valamit elrontottunk
A reggeli sírást nehéz elviselni. A szülőben könnyen megjelenik a bizonytalanság és a bűntudat: talán még nem érett meg az óvodára, talán rosszat teszek vele, talán inkább haza kellene vinnem.
Pedig a sírás sokszor egyszerűen azt jelzi, hogy az elválás nehéz. A gyermek még nem tudja pontosan elmondani, mennyire bizonytalan, mennyire hiányzik neki az otthon, vagy mennyire fél attól, hogy nélküle történik valami. Ezért a testével és a viselkedésével beszél.
Van, aki sír. Más dühös lesz, reggel lassabban készülődik, fájlalja a hasát, rosszabbul alszik vagy otthon válik ingerlékenyebbé. Előfordulhat az is, hogy az óvodában egész nap együttműködik, majd hazaérve omlik össze. Ott engedi ki a feszültséget, ahol már biztonságban érzi magát.
Röviden, szeretettel és kiszámíthatóan
A hosszúra nyúló búcsú általában nem könnyíti meg az elválást. Ha a szülő többször visszafordul, újra megöleli a gyermeket, majd még percekig az ajtóban marad, azzal akaratlanul is növelheti a bizonytalanságát.
Segíthet egy rövid, mindig hasonló búcsúszertartás: egy ölelés, két puszi, egy mondat és egy integetés az ajtóból.
– Most bemész játszani, én pedig ebéd után visszajövök érted. Szeretlek, és jó helyen vagy.
Nem kell azt ígérnünk, hogy nem fog hiányozni neki az otthon, és azt sem, hogy biztosan nem fog sírni. Inkább azt üzenjük: látom, hogy nehéz, de bízom benned, és bízom azokban a felnőttekben is, akikre most rábízlak.
Minden gyermek más tempóban érkezik meg
Van, aki néhány nap után vidáman beszalad a csoportszobába. Másnak hetekre vagy akár hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy valóban biztonságban érezze magát. Az összehasonlítás ilyenkor sem segít.
Különösen nehéz lehet az elválás annak a gyermeknek, aki korábban már átélt veszteséget, költözést, családváltást vagy kiszámíthatatlan gondoskodást. Számára a búcsú nem feltétlenül csak egy óvodai reggelt jelent. Korábbi félelmeket is felébreszthet benne: mi történik, ha most sem jönnek vissza értem?
Ezeknek a gyerekeknek még több türelemre, kiszámíthatóságra és megerősítésre van szükségük. Nem azért, mert rosszak, hisztisek vagy elkényeztetettek, hanem mert a biztonságba vetett bizalmuk sérülékenyebb.
Az elválást mindig kövesse találkozás
Amikor délután megérkezünk, fontos, hogy valóban egymásra figyeljünk. Nem biztos, hogy a gyermek rögtön mesélni akar a napjáról. Lehet, hogy csak hozzánk bújik, vagy éppen nyűgös, hangos és követelőző lesz.
A viselkedése mögött ilyenkor gyakran ugyanaz a kérdés rejtőzik, amelyet reggel az ajtóban feltett:
– Ugye tényleg visszajöttél értem?
A válaszunk nemcsak egy mondat. A megérkezésünk, az ölelésünk, a figyelmünk és a következő reggelen újra megtartott ígéretünk együtt mondja el:
– Igen. Elmentem, de visszajöttem. Fontos vagy nekem. Számíthatsz rám.
A beszoktatás nem verseny, és nem is néhány reggel alatt teljesítendő feladat. Kapcsolat, bizalom és sok apró, ismétlődő tapasztalat. Idővel az óvoda ismeretlen helyből biztonságos hellyé válhat, az elválás pedig egyre kevésbé lesz félelmetes.
Mert a gyermek lassan megtanulja: attól, hogy most nem látja azt, akit szeret, még nem veszítette el. És aki reggel elköszön tőle, délután valóban visszatér érte.
