Egy nyugodt este, közös játék vagy vacsora közben egyszer csak elhangzik: „Hiányzik anyukám.”
A nevelőszülő ilyenkor sokféle érzést átélhet. Együttérzést, szomorúságot, bizonytalanságot. Talán felmerül benne: vajon jól érzi magát nálunk a gyermek? Tudja, mennyire szeretjük? Mit mondjak, hogy segítsek neki?
A gyermek hiánya mellett azonban a jelenlegi otthon biztonsága és az ott megélt szeretet is helyet kaphat. Attól, hogy valaki jól érzi magát a nevelőszülői családjában, még vágyhat a vér szerinti szülei után. A két érzés megfér egymás mellett.
A hiányhoz nem kellenek hibátlan emlékek
Felnőttként nehéz lehet megérteni, miért vágyik vissza egy gyermek olyan környezetbe, ahol nem kapta meg a szükséges gondoskodást. Mi már ismerhetjük a veszélyeket, az elmaradt segítséget, a kiemeléshez vezető körülményeket. A gyermek közben felidézheti édesanyja hangját, egy közös ételt, egy becenevet vagy azt, ahogyan esténként betakarták.
A fájdalmas tapasztalatok mellett kedves emlékek is élhetnek benne. Hiányozhatnak a testvérei, egy nagyszülő, a régi lakás vagy az ismerős környék. Olyasmire is vágyhat, amit szeretett volna megélni a családjával, de amire nem volt lehetősége.
Nem szükséges eldöntenünk helyette, hogy ezek közül melyik érzése indokolt. Abban segíthetünk, hogy beszélhessen arról, amit átél.
Nem kell választania azok között, akiket szeret
Egy gyermekben felmerülhet: ha jól érzem magam itt, azzal megbántom anyukámat? Ha szeretem a nevelőszüleimet, akkor elárulom a saját családomat? És ha elmondom, hogy hiányoznak a szüleim, azzal fájdalmat okozok azoknak, akik most gondoskodnak rólam?
Ezeket a kérdéseket nem mindig fogalmazza meg hangosan. Éppen ezért sokat jelenthet, ha a felnőtt egyértelművé teszi: szabad szeretnie és hiányolnia a családját.
„Elmondhatod, ha hiányzik anyukád. Meghallgatlak.”
„Örülök, hogy jól érezted magad velünk. Közben a testvéred is hiányozhat.”
Az ilyen mondatok teret adnak a gyermek érzéseinek. Nem várják el tőle, hogy hálából elhallgassa a szomorúságát, vagy a jelenlegi családjához való tartozását a múltja megtagadásával bizonyítsa.
Mit mondhatunk, amikor hiányolja a szüleit?
Nem mindig van szükség hosszú beszélgetésre. Néha elég leülni mellé, figyelni rá, és nem sietni a vigasztalással.
Segíthet néhány egyszerű mondat:
- „Hallom, hogy most nagyon hiányzik.”
- „Szeretnél mesélni róla?”
- „Mi jutott most eszedbe?”
- „Szeretnéd, hogy itt maradjak melletted?”
A gyermek lehet, hogy beszélni kezd. Lehet, hogy csak odabújik, vagy rövid idő múlva visszatér a játékához. Ezt is követhetjük: nem kell minden megnyílásból nagy beszélgetést kezdeményezni.
Érdemes kerülni az olyan válaszokat, mint a „De hát itt mindened megvan!” vagy a „Ne gondolj erre, inkább játsszunk!”. Ezek mögött gyakran segítő szándék áll, mégis azt közvetíthetik, hogy a hiánynak nincs helye.
A bizonytalan jövőről se tegyünk megnyugtatónak szánt ígéreteket. Ha nem tudjuk, mikor találkozhat a szüleivel, mondhatjuk: „Most még nem tudom. Amint biztosat tudok, elmondom neked.”
A haragnak is lehet helye
A gyermek egyik nap szeretettel beszélhet az édesapjáról, másnap dühösen kijelentheti, hogy soha többé nem akarja látni. A szeretet, a csalódás, a harag és a vágyakozás egyszerre is jelen lehet.
Nem szükséges rábeszélnünk arra, hogy szépet mondjon a szüleiről. Azt sem kell megerősítenünk, ha indulatában mindent rossznak lát. Inkább az érzéséhez kapcsolódhatunk: „Nagyon csalódott vagy, mert elmaradt a találkozás.”
A vér szerinti szülőkről beszélhetünk tisztelettel úgy is, hogy közben világosan kimondjuk: a gyermeknek joga van a biztonsághoz, és a vele történtekért nem ő a felelős. A történetét az életkorához és a kérdéseihez igazodva, érthetően érdemes elmondani.
Apró gesztusok, amelyek helyet adnak az emlékeknek
Ha a gyermek szeretné, és a körülményei lehetővé teszik, segíthet egy fényképalbum, egy emlékdoboz, egy lerajzolt közös élmény vagy egy ismerős étel elkészítése. Ezekről vele együtt érdemes dönteni. Ami egyik nap jólesik, máskor fájdalmas lehet.
A kapcsolattartással kapcsolatos kérdésekben a gyermekkel dolgozó szakemberekkel együttműködve, a meghatározott keretekhez igazodva tudjuk őt támogatni. Ha pedig azt látjuk, hogy a hiány tartósan megnehezíti a mindennapjait, érdemes segítséget kérni az érzései kíséréséhez.
A nevelőszülőnek nem kell minden fájdalmat megszüntetnie. Sokat adhat azzal, hogy meghallgatja a gyermeket, elviseli a nehéz érzéseit, és újra meg újra elérhető marad számára.
A gyermek így megtapasztalhatja: ebben az otthonban a történetével, az emlékeivel és a hiányával együtt is van helye.
