A gyermekvédelmi ellátásban és az örökbefogadásban egyre gyakrabban találkozunk a „terápiás szülő” fogalmával. Bár jogi értelemben a nevelőszülő és az örökbefogadó szülő helyzete különböző, a gyermek felé betöltött lelki és fejlesztő szerepük számos ponton azonos. Mindkét esetben olyan felnőttről beszélünk, aki nem csupán gondoskodik, hanem gyógyító kapcsolatot is kínál egy sérült életútú gyermek számára.

Mit jelent terápiás szülőnek lenni?

A terápiás szülő nem terapeuta a szó szakmai értelmében. Nem diagnosztizál és nem kezel módszerekkel. A „terápiás” jelző azt fejezi ki, hogy a szülői jelenlét önmagában gyógyító hatású.

Ez a szerep különösen azoknál a gyermekeknél jelenik meg hangsúlyosan, akik:

• korai elhanyagolást,

• bántalmazást,

• intézményi ellátást,

• többszöri veszteséget, elszakadást éltek át.

Az ő számukra a kapcsolat nem magától értetődő biztonságot, hanem kockázatot jelent. A terápiás szülő ezt a belső bizonytalanságot érti, és ehhez igazítja reakcióit.

A nevelőszülő terápiás szerepe

A nevelőszülő gyakran átmeneti időre vállalja a gyermek gondozását, mégis mély érzelmi munkát végez. Sok gyermek az első olyan felnőttel találkozik nála, aki:

• kiszámítható,

• nem tűnik el,

• nem bánt,

• érzelmileg elérhető.

A nevelőszülő terápiás szerepe abban áll, hogy stabilizálja a gyermeket: segít megnyugodni, szabályozni az érzelmeit, megtapasztalni a biztonságos kötődést – akkor is, ha a gyermek közben „tolja el magától” a kapcsolatot.

Ez gyakran láthatatlan munka: türelem, újrakezdés, határok tartása szeretettel, nap mint nap.

Az örökbefogadó szülő terápiás szerepe

Az örökbefogadó szülő hosszú távra, véglegesen vállal szülői szerepet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermek „tiszta lappal” érkezik. A veszteség – még csecsemőkorban is – beépül a személyiségbe.

Az örökbefogadó szülő terápiás jelenléte abban mutatkozik meg, hogy:

• teret ad a gyászra (akkor is, ha az „megmagyarázhatatlan”),

• elfogadja az ambivalens érzéseket,

• nem személyes támadásként értelmezi a visszautasítást,

• segíti az identitásépítést („Honnan jövök?” „Ki vagyok?”).

Itt a terápia sokszor évekig tartó folyamat, amely a mindennapokban zajlik.

Közös pontok: ahol a két szerep találkozik

A nevelőszülő és az örökbefogadó szülő terápiás szerepében közös, hogy mindketten:

• kapcsolaton keresztül gyógyítanak,

• értik, hogy a „problémás viselkedés” mögött sérülés áll,

• nem büntetéssel, hanem szabályozással válaszolnak,

• együttműködnek szakemberekkel (pszichológus, pedagógus, gyermekvédelmi szakember),

• saját érzelmi állapotukkal is dolgoznak.

Ez a szerep önismeretet, támogatást és folyamatos tanulást igényel. Nem elvárható, hogy valaki egyedül, segítség nélkül hordozza ezt a terhet.

Miért fontos erről beszélni?

A „terápiás szülő” szemlélet segít abban, hogy:

• reális elvárásaink legyenek a gyermek viselkedésével kapcsolatban,

• csökkenjen a szülők bűntudata és kimerültsége,

• a társadalom jobban értse a nevelő- és örökbefogadó családok kihívásait.

A gyermek számára pedig ez a szemlélet azt üzeni:
„Nem veled van baj. Ami történt veled, arra van válasz – egy kapcsolat formájában.”